Itthon 2020. január 15.

Széchenyi Gyógyfürdő: egy palota, amely Budapest egyik legjobb fürdője

Startlap Utazás Itthon 2020. január 15.
Épülete olyan ikonikus, hogy bármikor belesimulna akár a Budai Vár környezetébe is, ráadásul idehaza minden látogatottsági rekordot megdöntött már a fürdőkultúra rajongói körében. Következzék pár perc kötelező olvasmány mindazoknak, akik meg akarják ismerni Európa egyik legszebb fürdőjének históriáját, melyben helyet kapott egy olyan jövendölés is, ami kiállta az elmúlt évszázad próbáját.

Bár Budán már a török hódoltság idején is több olyan fürdőt nyitottak, melyek a mai napig igen népszerűek, Pestnek sokáig nem volt gyógyfürdője. Ennek az állapotnak vetett aztán véget a Széchenyi 1913-as megnyitása, melyet azért egy hosszabb történet előzött meg.

Minden egy kúttal kezdődött

A XIX. század  nagyhírű bányamérnöke, Zsigmondy Vilmos és szakemberei több küzdelmes év után sikeres mélyfúrásokat hajtottak végre a Városligetben, melynek eredményeként 1881-ben már az Artézi fürdő fogadhatta vendégeit. Ez az ideiglenes épület viszont egy idő után már nem felelt meg a nagyközönség igényeinek, ezért Czigler Győző tervei alapján 1909-ben megkezdődött a Széchenyi Gyógyfürdő építése, Schmitterer Jenő vezetésével. 

Egy jóslat, amely bőven kiállta az idők próbáját

A Széchenyi Gyógyfürdő reneszánsz stílusú épülete Budapesten, a Városligetben
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexumának épületsora a Városligetben (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A munkálatok még tartottak, amikor Dr. Márkus Jenő tanácsnok, az akkori  városgazdasági ügyosztály vezetője a Független Budapest című lapnak egy igazán érdekes nyilatkozatot tett: 

Utaznál, de nem tudsz dönteni? Kövesd az Utazás Tippek oldalt a Facebookon a legmenőbb úti célokért!Követem!

“…fővárosunk fürdői és ezek között mindjárt a Széchenyi gyógyfürdő lesz az az egyik vonzó erő, ami a művelt nyugat útra kelő lakóit városunkba fogja irányítani.”

Páratlan, akkoriban már-már hihetetlennek tűnő víziója több, mint száz év elteltével is hűen tükrözi a valóságot.

Az első pillanattól közkedveltté vált 

A páratlan Széchenyi Gyógyfürdő felülnézetből.
Európa egyik legnagyobb gyógyfürdője, a Széchenyi Gyógyfürdő a budapesti városligetben (Fotó: iStock)

A fürdő ikonikus épületét 1913. június 16-án adták át, melyről a korszak ismert napilapja, Az Est közölt beszámolót. Mint ebben olvasható volt, közel négymillió koronába került az építkezés, melynek végeztével elkészült az akkori Európa egyik legmodernebb közfürdője, mely öt részre oszlott: nemenként elkülönített gőzfürdőre, illetve népfürdőre, valamint magánfürdőkre.

A hely népszerűségét mi sem mutatta jobban, hogy 1919-re 890 ezer felett járt a vendégek száma.

 1927 augusztusára aztán megtörtént a népfürdő szárnyainak bővítése, valamint egy fürdőstrand és a pesti oldal első uszodájának létrehozása.

Amire sokat kellett várni, de megérte

Hiába érte a II. világháború során a Széchenyi fürdőt több helyen is súlyos támadás, a felszabadulás után szinte azonnal megnyitott.

Bár ekkoriban a szeparáció érdekes módja került bevezetésre: nem a nőket és a férfiakat választották külön, hanem a szovjet katonákat a lakosságtól.

Az épület romos részét végül helyreállították az elkövetkezendő esztendőkben, de a szocializmusban legfeljebb kisebb-nagyobb felújításokra került sor. 

Sajnos ezek kevésnek bizonyultak, a valódi, teljes körű renoválásra egészen 1997-ig kellett várni. Mindez az évek során  több ütemben történt, de a mai napig sokat tesznek az üzemeltetők az állagmegóvásért. Az fürdő jelenleg ragyogóbb állapotban van, mint bármikor máskor története során.

Napjaink Szecskája 

A Városligetben elhelyezkedő, páratlan szépségű fürdőpalotában jelenleg  21 medence található, melyeket egy 1246 méter mélyről feltörő forrás táplál. Ahogyan a belső helyiségek, ugyanúgy a külső részlegek is az év bármely szakában látogathatóak. A medencék hőfoka eltérő lehet, attól függően, hogy az élményt vagy a gyógyulást szolgálják. 

A kikapcsolódáshoz szaunák, gőzkamrák egész sora várja a látogatókat, ahogyan az ellazulás a masszázs számtalan formájában élvezhető. Természetesen ez még messze nem minden, hiszen a vízben rejlik az igazi varázslat, amely jó néhány betegséget enyhít.

Gyógyvíz merülésre és ivásra

A fürdő vízellátását a II. számú Szent István-kút biztosítja. A rendkívüli összetételének köszönhetően alkalmas ízületi gyulladások enyhítésére, ortopédiai, baleseti utókezelésre. Mindezek történhetnek a termálmedencékben, ahogyan kádfürdőkben vagy súlyfürdőkben is.

Ivókúraként több betegséget lehet vele kezelni: egyebek között gyomorhurutot, gyomorfekélyt, savtúltengést is. Ahogyan áldásos lehet egyes vesekő bántalmaknál is. 

Ha valami extrára vágynánk

Az épületen belül több olyan szolgáltatás is található, melyekhez kevés fogható a magyar fővárosban. Hogy mást nem említsünk, rögtön itt van a Sörfürdő, amelynek fakádjaiban a 36 fokos vízhez komlót, árpát, malátát, élesztőt öntenek (senki sem lesz ettől sörszagú). Az árpa felfrissíti a bőrt, ahogyan az élesztő is – maga a fürdő pedig teljesen kikapcsol. Természetesen mindehhez igazi cseh sör dukál, melyet mindenki magának csapolhat.

Éjszakai fürdőzés a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében.
Vendégek fürdőznek a Széchenyi Gyógyfürdõ medencéjében (Fotó: MTI / Mohai Balázs).

Ha pedig nem a relaxálás a cél, hanem a bulizás, akkor sem érdemes kihagyni a Szecskát, mert abban is valami világraszólót tud nyújtani a SParty rendezvények keretén belül. Az év szinte minden hétvégéjére jut egy este, amikor a medencékben fél tizenegytől átveszi a tánc a terepet, hogy aztán hajnali háromig meg se álljon a buli.

Év végén népszerű

A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel, ami az előző évi forgalomhoz képest közel 13 százalékos növekedést jelent – közölte a BGYH.  A fürdők közül a legnagyobb forgalmat 2019-ben is a Széchenyi Gyógyfürdő bonyolította, amely a forgalmát 8 százalékkal növelte. A fürdő tavaly közel 1,8 millió vendéget fogadott, ez a BGYH összforgalmának több mint 35 százalékát teszi ki. Csak decemberben a Széchenyi fürdő napijegyes vendégforgalma közel 14 százalékkal emelkedett az előző év decemberéhez képest. 

Árak

A napi belépőjegyek ára kabinos öltözővel: 6400 Ft. Hétvégi belépőjegek ára kabinos öltözővel: 6800 Ft. Az öltözővel vásárolható reggeli/délelőtti úszóbelépő szekrényes, valamint a délutáni belépő  szekrényes öltözővel (19 órától) hétköznap 5600 Ft, míg hétvégén 5900 Ft. További árak itt.

Keresés az oldalon