Emlékeztető: népszerű tárgyat tiltottak ki a poggyászokból - óriási a veszély, ha megszeged a szabályt
A Tek cikke szerint a Norvég Polgári Légiközlekedési Hatóság arra figyelmeztetett: a hordozható töltő, vagyis a powerbank kizárólag kézipoggyászban szállítható, és csak akkor, ha kapacitása nem haladja meg a 100 wattórát (ez általában nagyjából 27 000 mAh-t jelent). A repülőre tehát felvihetjük, de semmiképp se tegyük be a feladott bőröndbe.
Miért veszélyes a powerbank a feladott poggyászban?
„Ha egy lítium akkumulátor a feladott csomagba kerül, azzal óriási veszélynek tesszük ki magunkat és a többi utast is. Ha a raktérben tűz üt ki, annak súlyos következményei lehetnek” – figyelmeztet Njål Ladstein, az Avinor biztonsági vezetője. Szerinte a lítium akkumulátorral működő powerbankek önmaguktól is kigyulladhatnak túlmelegedés esetén, és az égés során saját oxigént termelnek, ami megnehezíti az oltást. Ezért is fontos, hogy kéznél legyenek, ha bármi gond történne a fedélzeten.

Naponta több tucat powerbankot koboznak el
Csak az oslói repülőtéren közel 4000 darab powerbankot foglaltak le idén a poggyászból, országosan pedig már 8000 fölött jár a számuk – vagyis naponta több mint 40-et koboznak el.
Ezeket nem kapják vissza az utasok, és kártérítés sem jár értük.
Ladstein szerint aki becsekkolt poggyászba tesz powerbanket, megsérti a légitársaságokkal kötött szállítási szerződést, mivel azt aláírás nélkül is elfogadjuk, amikor válaszolunk arra a kérdésre, szállítunk-e veszélyes anyagot.
Mi a helyzet a kézipoggyásszal?
A kézipoggyászban szállított powerbankeknél a szabály: 100 wattóra alatt szabadon vihetők. Ennél nagyobb, maximum 160 wattórás darabokat csak előzetes engedéllyel lehet felvinni a gépre, és az is fontos, hogy a kapacitás wattórában (Wh) legyen feltüntetve a készüléken. Ha ez hiányzik, könnyen visszafordíthatnak a biztonsági ellenőrzésnél.
Már a használatát is korlátozzák
Nem csak a szállításra, hanem a használatra is egyre több korlátozás vonatkozik. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) májusban azt javasolta: lehetőség szerint ne használjunk powerbanket a fedélzeten, mert túl nagy kockázattal jár. A norvég Widerøe légitársaság már teljes tiltást vezetett be a használatukra, a Norwegian pedig 2021 óta tiltja a fedélzeti töltést. A SAS és a Norse egyelőre nem korlátozták külön a használatot, de saját bevallásuk szerint folyamatosan figyelik a helyzetet.
Mi a helyzet a többi akksival?
Ami az egyéb akkumulátorokat illeti: a beépített lítium akkumulátorral rendelkező eszközöket – például laptopot, tabletet vagy elektromos szerszámot – elvileg lehet feladott poggyászba tenni, de csak akkor, ha nem haladják meg a 100 wattórás kapacitást, és az eszköz biztosítva van a véletlen bekapcsolás ellen, például megfelelő tokban vagy csomagolásban.
Mi történik, ha tiltott eszközt találnak nálad?
Ha az utas a biztonsági ellenőrzésen tiltott eszközzel jelenik meg, három lehetősége van: megpróbálhatja újracsomagolni és feladni (de powerbank esetén ez nem megengedett), megválhat a készüléktől, vagy lemondhat az utazásról.
