Állóhelyek bevezetése a repülőgépeken: megszólalt a Wizz Air, az EasyJet és a Ryanair
Korábban mi is megírtuk, hogy ismét felmerült az állóhelyek ötlete a repülőgépeken, azonban egyelőre egyik légitárssaság sem vállalta fel, hogy komolyan fontolgatná bevezetésüket. Most azonban egyes vállalatok a Világgazdaságnak árulták el terveiket.
Átment a teszteken, mégis sok kritika éri
Az állóhelyek koncepciója már több mint egy évtizede létezik, eddig még egyik légitársaság sem döntött a bevezetése mellett. Most azonban újra napirendre került, miután az olasz Aviointeriors cég Skyrider 2.0 nevű, nyeregszerű ülésének legújabb változata sikeresen teljesítette a biztonsági teszteket, és ez alapján akár már 2026-ban bevezetésre kerülhet bizonyos járatokon.
A légitársaságoknak pénzügyi szempontból mindenképp megérné a megoldás, hiszen ugyanakkora gépen több utast tudnánk szállítani egyszerre. Ugyanakkor a vállalatoknak számos más szempontra is figyelniük kell, mivel az elsődleges fontosságú számukra az utasok kényelme.
Az ötletet számos kritika éri, mivel az állóhelyek
- kényelmetlenek lennének,
- kifárasztanák az utasokat,
- illetve akár még keringési problémákat is okozhatnának nekik.
Úgy fest, egyelőre nem kell aggódni
A Világgazdaság megkérdezte a legnagyobb fapados légitársaságokat, hogy miként viszonyulnak ehhez a megoldáshoz. A válaszokból kiderül: egyelőre nem kell tartanunk attól, hogy végig kellene állnunk az utat nyaralásunk helyszínére.

A Wizz Air repülőgépeivel tavaly összesen 62,8 millióan utaztak, és a magyar gyökerű légitársaság várakozásai szerint 2025-ben ez a szám eléri a 75 millió utas. A vállalat a következő évekre további emelkedésére számít, emiatt célul tűzte ki, hogy 2030-ra 500 repülőgépesre bővítse a flottáját. A jelenlegi ütem szerint ez a terv tartható lesz.
A várható utasszám-növekedés ellenére a Wizz Airnél nem szerepel a tervek között az állóhelyek bevezetése,
erről tájékoztatta a Világgazdaságot a vállalat sajtóosztálya.
A brit tulajdonú EasyJet légitársaság szintén kijelentette, hogy nem terveznek állóhelyeket kialakítani járataikon.
A Ryanair a nemzetközi piacok és kifejezetten Magyarország kapcsán is nagy növekedésre számít az utasszámok tekintetében. Az ír vállalat az elkövetkező öt évben további 1,6 milliárd eurós magyarországi fejlesztést fog megvalósítani, és prognózisai szerint 9 millió utast reptet majd Magyarországról, illetve Magyarországra. A légitársaság úgy nyilatkozott, hogy
nem szándékozik állóhelyes utazást bevezetni a járatain,
ez az opció nem szerepel a terveik között.
