Felszállás előtt belenéztek a pilóta szemébe - azonnal rendőrt hívtak a kollégák
A Southwest Airlines pilótáját szerdán, közvetlenül a felszállás előtt eltávolították a pilótafülkéből és letartóztatták a georgiai Savannah/Hilton Head nemzetközi repülőtéren – közölték a légitársaság illetékesei és a helyi hatóságok.
A pilóta a New Hampshire-i Bedfordból származó 52 éves David Paul Allsop, akit kora reggel vezettek el a rendőrök, miután munkahelyén panaszt tettek ellene – írja a CNN.
A jelentés szerint Allsop éppen a pilótafülkében ült és repülés előtti ellenőrzéseket végzett, amikor a kiérkező rendőrtiszt megjelent. A tiszt „erős alkoholszagot érzett”, majd kérdésére Allsop azt állította, utoljára előző este ivott “néhány könnyű sört”. A rendőr azt mondja, Allsop
szemei véreresek, könnyesek voltak, arcszíne kipirult. Megbukott a helyszíni józansági teszten, és nem volt hajlandó alávetni magát az államilag előírt vérvizsgálatnak.
Fotó: AFP
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerint a szövetségi előírások tiltják, hogy a pilóták alkoholt fogyasszanak a repülést vagy a repülés megkísérlését megelőző nyolc órán belül. 2023-ban az FAA nyolc pilótánál talált a hatósági küszöbként meghatározott 0,04-es vagy annál magasabb véralkoholszintet a több mint 17 600 pilóta közül, akiknél az alkoholfogyasztást vizsgálták.
Egy légitársasági forrás szerint Allsop 18 éve dolgozik a Southwestnél. A 3772-es járatának reggel 6 óra körül kellett volna indulnia Savannahból a chicagói Midway repülőtérre, de a FlightAware szerint közel öt órát késett a gép.