Megnyitott a 2014-ben felújított parajdi sós strand, aminek idén utólag sózzák meg a vizét az idei természeti katasztrófa miatt. A strandfürdő nyitásáról a parajdi turizmus fellendülését várják, íja a Termál Online.
Idén helyben sózzák a vizet
A bányakatasztrófa hatalmas csapást mért Parajd turizmusára, hiszen odalett a település fő turisztikai attrakciója, a különleges sóbánya.

A sós strand nyitása eleinte bizonytalannak tűnt, ugyanis bár van saját termálkútjuk, de ennek vize évtizedekkel ezelőtt elapadt. Emiatt az elmúlt években a bányából szivattyúztak át sós vizet. Idén, a katasztrófa után, ezt a helyzetet úgy oldják meg, hogy a tulajdonos állami vállalat, a Salrom más egységeiből szállítanak Parajdra sót és ezt
helyben oldják fel a medencék töltéséhez használt édesvízben.
A parajdi sós strand július elsejétől a hét minden napján 11 és 20 óra között várja a fürdőzőket. Egy felnőtt napijegy 50 lejbe (3900 forintba), gyerekeknek, diákoknak 35 lejbe (2700 forintba) kerül. 16 óra után délutáni belépő is váltható felnőtteknek 40 lejért, gyerekeknek, diákoknak 25 lejért (nagyjából 3150, illetve 2000 forint) – olvasható a Termál Online cikkében.
