Bobby Laurie utazási szakértő – aki korábban a US Airways és a Virgin America légitársaságoknál légiutas-kísérőként szolgált – a Business Insidernek elmondta, hogy két alapvető szabályt érdemes betartani ahhoz, hogy jelentős összegeket takaríthassunk meg repülőjegy-vásárláskor – írja a Roadster.hu.
A tervezett járatra nem érdemes sokszor rákeresni
Kerüljük, hogy túl gyakran keressünk rá ugyanarra a járatra! Ha sűrűn tesszük ezt egy útvonalra, ugyanarról az eszközről (például laptop), az összegek megugorhatnak a dinamikus árképzés miatt. Minél nagyobb az érdeklődés egy járat iránt, annál jobban nőhetnek a jegyárak.

Ezáltal néha még az is kialakulhat, hogy az első osztályra is olcsóbban lehet jegyet venni, mint a túlzott figyelmet kapó turista osztályra. Ezért érdemes szemmel tartani a Google Flights figyelmeztetéseit, amelyek segíthetnek elcsípni a legolcsóbb jegyeket, ha rugalmasak vagyunk.
Ne hagyjuk figyelmen kívül az átszállásos útvonalakat
Nem csak a közvetlen járatokat érdemes figyelni, mivel az átszállásokkal is sokat takarékoskodhatunk. Egy-egy átszállás akár egy extra városnézéssé is alakulhat. Ráadásul sok cég kínál úgynevezett stopover-csomagokat, amelyek lehetővé teszik, hogy hosszabb átszállás során akár egy extra városnézést is beiktassunk.
Egyes légitársaságok – például az Emirates, a Turkish Airlines, a Qatar Airways vagy a Finnair – kifejezetten erre épülő ajánlatokat nyújtanak: több napos tartózkodást is engednek egy nagyvárosban, gyakran kedvezményes szállással vagy programlehetőségekkel kiegészítve.
Így például egy átszállás Isztambulban, Dohában, Helsinkiben vagy Dubajban nem kizárólag “logisztikai elem”, hanem izgalmas utazási élmény is lehet. A stopover spórolás lehet, ráadásul úgy, hogy élményben is pluszt ad – főleg, ha egy új úti célt is kipipálható anélkül, hogy külön jegyet vásárolnánk hozzá hozzá.