Igazi álommeló: csak utazni kell

Ráadásul még 10 ezer eurós költőpénzt is kapnak azok, akiket felvesznek. Amit ebből megspórolnak, azt haza is vihetik.

Négy hetes nyári „World Travel Hacker” álommunkára keres jelentkezőket a Kiwi.com – írja közleményében az utazási technológiai vállalat.  Összesen hatan kapnak lehetőséget a cégtől.

A nyerteseknek az lesz a feladata, hogy utazzanak, próbatételeket teljesítsenek, miközben egy 10 ezer eurós költségvetésből kell gazdálkodniuk. Amennyi ebből az összegből megmarad a munka végén, azt zsebre is tehetik majd. 

Laurent Lhoté tengerpartja Bora Borán

Fotó: Laurent Lhoté/AFP

A négy hét tele lesz különleges kihívásokkal, mely utazásuk során vár rájuk. Kalandjaikat természetesen részletesen dokumentálniuk kell: a közösségi médiában aktív megosztásokat várnak tőlük képek és videók formájában is.

Ha valakit érdekel az ajánlat, akkor ezen az oldalon jelentkezhet is a munkára.