Két 81 éves barátnő körbeutazta a világot

Ellie Hamby és Sandy Hazelip Texasból indultak a világkörüli utazásra. A két nagymama 80 nap alatt mind a hét kontinensen járt.

A két barátnő kalandja január elején kezdődött, és egy blog formájában dokumentálták az eseményeket. Emellett természetesen a közösségi médiában is megosztották az élményeiket, így nem tartott sokáig, hogy nagy követőtáborra tegyenek szert, ˝utazó nagyik˝ néven váltak népszerűvé – írja az Upworthy.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Around The World at 80 (@aroundtheworldat80) által megosztott bejegyzés

Megismerkedésük története

Sandy Hazelip orvos és egyetemi oktató volt, Ellie Hamby pedig fotósként dolgozott. A két hölgy 1999-ben találkozott először, amikor Hazelip férje halála után csatlakozott a Zambiai Orvosi Misszióhoz, amit Hamby és férje vezetett. Könnyen megtalálták a közös hangot, gyorsan kiderült, hogy mindketten nagyon szeretnek utazni és végül ez vezetett oda, hogy idős korukban közösen tegyék meg ezt a nagyszabású körutat.

A nagy út megtervezése

Az utazás ötlete pár évvel azelőtt született meg, mielőtt a két barátnő betöltötte a nyolcvanadik életévét. Már korábban is sokat utaztak együtt, így a páros kitalálta, hogy 80 évesen 80 nap alatt körbeutazzák a világot. Eredetileg 2022-re tervezték az utazást, amikor mindketten betöltötték a 80-at, ám a koronavírus közbeszólt. De nem hátráltak meg, egy évvel később elindultak a világkörüli utazásra – írta a CNN.

A körút fénypontjai

Három hónap alatt rengeteg kalandban volt részük, összesen 18 országot, hét kontinenst jártak be. Az utazást a Drake-átjárón keresztüli rázós átkeléssel kezdték, majd meglátogatták az Antarktiszt. Balin elefántokkal találkoztak, Finnországban megcsodálták a sarki fényt, Nepálban táncoltak, Egyiptomban pedig tevegeltek. A látnivalókon kívül nagy élmény volt számukra, hogy sok barátságos és érdekes emberrel találkoztak az utazásuk során.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Around The World at 80 (@aroundtheworldat80) által megosztott bejegyzés

Tanácsok utazóknak

A két nagymama megosztott pár tanácsot az utazóknak:

Hazelip és Hamby úgy gondolják a mosoly egy nemzetközi nyelv, ha kedvesek vagyunk az emberekhez, ők is jóindulatúak lesznek.

A kor pedig egyáltalán nem lehet akadály, 80 év felett sem lehetetlen, hogy átéljünk számtalan kalandot a nagyvilágban.

Már tervezik a következő utat

Az ˝utazó nagyik˝ már visszatértek Texasba, de biztos nem unatkoznak, már a következő közös utazásukat tervezik. A két hölgy története megmutatja, hogy soha nem késő változtatni, utazni és elérni a célijainkat.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Around The World at 80 (@aroundtheworldat80) által megosztott bejegyzés