Kristálytiszta türkiz víz, fehér homok, vadregényes sziklák és rejtett öblök – a világ legszebb strandjai között idén is több európai tengerpart végzett előkelő helyen. A The World’s 50 Best Beaches friss rangsora szerint 10 európai strand is bekerült a világ legjobbja közé, köztük görög, olasz, portugál és spanyol partszakaszokkal. A listát több mint ezer turisztikai szakember szavazatai alapján állítják össze minden évben. Az értékelés során nemcsak a látvány számít, hanem az is, mennyire természetes a környezet, mennyire zsúfolt a strand, milyen a víz minősége és mennyire különleges az adott hely hangulata.
Görögország tarolt a listán
A legtöbb európai helyszínt idén Görögország adta: különösen kiemelkedett a mezőnyből Fteri Beach, amely Kefalónia egyik legvadregényesebb strandja.
A part csak hajóval vagy hosszabb túrával közelíthető meg, ezért még a főszezonban is megőrizte érintetlen hangulatát.
A fehér mészkősziklák és az intenzív türkiz víz miatt sokan a Jón-tenger egyik legszebb partszakaszának tartják. Szintén felkerült a listára Porto Katsiki, ahol meredek fehér sziklák alatt húzódik a világos homokos part, valamint Porto Timoni is, amely különleges kettős öbléről ismert.

Két spanyol strand is bekerült a legjobbak közé
Spanyolország két stranddal szerepel a toplistán: az egyik a menorcai Cala Macarella, amely fehér homokjával, fenyőerdőivel és türkiz vizével vált világhírűvé. A másik a vadregényes Cofete Beach, amely 14 kilométer hosszú, szinte érintetlen partszakaszával tűnik ki. Cofete különlegessége nemcsak a látvány:
a térségben természetvédelmi program is zajlik, amelynek célja a veszélyeztetett álcserepesteknős visszatelepítése.
Olaszország és Portugália is erősen szerepel
Olaszország két stranddal került fel a listára: az egyik a szardíniai Cala dei Gabbiani, amely eldugott fekvése miatt még nyáron is nyugodtabb marad. A másik a híres La Pelosa, amely sekély, kristálytiszta vizével szinte természetes medencének tűnik.
Portugália legjobb helyezettje az algarvei Praia da Falésia lett, amely Olhos de Água közelében húzódik, és nyolc kilométeres hosszával az egyik leglátványosabb partszakasz a térségben.
A strand különlegességét a fölé magasodó, vöröses-narancsos árnyalatú sziklafalak adják, amelyeket a szél és az erózió különleges formájúra alakított.
A partra lépcsőkön lehet lejutni, lent pedig hosszú sétákra alkalmas, széles homokos partsáv várja az utazókat. A hely naplementekor különösen látványos, amikor a lemenő nap fénye még erősebben kiemeli a sziklák meleg színeit.
Franciaország és Törökország is felkerült a listára
A toplistán szerepel még a korzikai Santa Giulia, amely sekély, nyugodt vizével ideális családos strandnak számít, valamint a törökországi Kaputas Beach is, amely sziklák közé szorított türkiz öbléről ismert. Santa Giulia különlegessége, hogy hófehér homokja, kristálytiszta, lassan mélyülő vize és zöld növényzettel körbevett öble miatt inkább egy trópusi lagúnára emlékeztet, mint klasszikus mediterrán strandra. Kaputas ezzel szemben drámaibb látványt nyújt: a magas sziklafalak közé ékelődő kis öbölben a víz egészen élénk türkiz árnyalatú, a partra vezető lépcsős lejáró pedig még látványosabbá teszi az érkezést.
Bár a világ legjobb strandja idén a Fülöp-szigeteki Entalula Beach lett,
az európai helyszínek alapján úgy tűnik, nem kell a világ másik végére utazni ahhoz, hogy valóban különleges tengerpartokat találjunk.
A Palawan szigetén, El Nido térségében fekvő Entalula Beach azért került az élre, mert szinte érintetlen természeti környezetet kínál: kristálytiszta, nyugodt víz, látványos mészkősziklák, finom homok és buja növényzet veszi körül. A rangsor készítői olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a táj szépsége, a strand megőrzött állapota, a víz tisztasága és a túlzsúfoltság hiánya – ezekben pedig Entalula különösen erősnek bizonyult.

