Világ 2020. március 12.

Koronavírus: jöhet a fizetett karanténszabadság Máltán

Fatima Világ 2020. március 12.
A COVID-19 rohamos terjedése miatt Olaszországon felül további négy országra rendeltek el ki- és beutazási tilalmat Máltán, emellett a karantént figyelembe nem vevőket 1000 eurós bírság is sújthatja.

Az egész világon elterjedt a koronavírus, több országban ki- és beutazási tilalmat rendeltek el és szigorításokat vezettek be. Máltán a Worldometers információi szerint eddig 9 regisztrált fertőzöttről jelenleg lehet tudni, a pánik azonban egyre nő ott is. A máltai kormány bejelentette, hogy szerda éjfél óta tiltják az utazásokat Málta és Svájc, Németország, Franciaország, Spanyolország között, emellett továbbra is életben marad az Olaszországgal kapcsolatos tilalom. 

Fotó: Getty Images

Karantén szabályok

Robert Abela miniszterelnök a szerda délutáni sajtótájékoztatón közölte: a fent említett 4 országból, valamint az elmúlt 14 napban Olaszországból és egyéb magas kockázatú országból érkezőknek kötelező karantént kell tartaniuk otthon – írja a Times Of Malta. Ez azokra is vonatkozik, akik ugyanazon a lakóhelyen élnek, mint a visszatérők, a turistáknak pedig a szállodai szobájukban kell tartózkodniuk, de gondoskodnak a karanténba kerültek étel- és gyógyszerellátásról. Akik külföldön ragadtak, azokat vissza akarják utaztatni Máltára, de a rakományszállítás a normál módon folytatódik tovább. 

A sajtótájékoztatón arra is kitértek, hogy a szabályszegőket súlyosan szankcionálni fogják: a helyszíni ellenőrzéseket a rendőrség végzi, és aki nem tartja be a karanténrendelkezéseket, 1000 eurós bírságot szabnak ki rá.

A máltai miniszterelnök továbbá hozzátette: az embereknek tartózkodniuk kell a felesleges utazásoktól, az idősek pedig jobban teszik, ha otthon maradnak. Azt azonban hangsúlyozta, hogy nincs szükség felesleges pánikra:

“A helyzet ellenőrzés alatt áll, és az ország jól felkészült. Megteszünk mindent, ami az emberek egészségének védelme érdekében szükséges” – mondta Robert Abela miniszterelnök.

Persze további megszorítások történhetnek, Chris Fearne egészségügyi miniszter szerint például az eddigi megerősített víruseseteket bevitték az országba, ennek fényében drasztikusabb korlátozásokra lehet számítani az utazásokkal és a nyilvános rendezvények szervezésével és megtartásával kapcsolatban. 

Abela és Fearne szerdán látogatták meg a Mater Dei Kórház egészségügyi dolgozóit is, hogy gratuláljanak és ösztönözzék őket ezekben a nehéz időkben.

A tanárok be akarják záratni az iskolákat

A Máltai Tanárok Szövetsége sürgős találkozót kért a miniszterelnöktől a pánikhelyzet miatt, ugyanis jópár iskolában azt tapasztalták, hogy a tanulók 60%-a nem jelent meg tanítási időben. A megbeszéléssel azt akarják elérni, hogy az iskolákat ideiglenesen bezárják, a kormányfő a sajtótájékoztatón azt mondta: nem zárkóznak el ettől a lehetőségtől, ha szükség lesz rá. Később a máltai Országos Ifjúsági Tanács is felszólalt az iskolák ideiglenes bezárása mellett, és arra is rámutattak, hogy kisgyermekes családok esetén az egyik szülőnek fizetett karanténszabadságot kell biztosítani a gyerekek gondozására.

Keresés az oldalon