Világ 2021. május 12.

Csak egy országba vihetünk magunkkal korlátozás nélkül kiskorút a védettségi igazolványunkkal

Startlap Utazás Világ 2021. május 12.
Már több országgal folynak tárgyalások a kiskorúak szabad utazásáról.

Már hat ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt: Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Törökország és Bahrein – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Menczer Tamás ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorúak jelenleg csak Törökországba utazhatnak minden korlátozás nélkül.

“Az összes több ország esetében is dolgozunk azon, hogy a megállapodást teljes mértékben kiterjesszük rájuk is” – fogalmazott az államtitkár.

Horvátország kapcsán jelezte, hogy a helyi hatóságok a “plasztikkártya” mellett elkérik a “fehér oltási papírt” is, amelyen szerepel a két oltás dátuma. A Horvátországba való beutazás a második oltás utáni 14. naptól lehetséges – hívta fel a figyelmet.    

(MTI)

Keresés az oldalon