Az 597 méter magas Goldin Finance 117, amely az észak-kínai Tianjin nevű kikötővárosban épült, de 2015 óta befejezetlenül állt a nagy pénzügyi nehézségek miatt, a jelenlegi tervek szerint 2027-ben készülhet el – írja a CNN.
A 117 emeletes torony – amely Kína legmagasabb felhőkarcolója lett volna, amikor 2008-ban elkezdték építeni – szerkezeti elemeinek köszönhetően védelmet nyújt az erős szél és a földrengések ellen. Az épület
tetejére egy gyémánt alakú átriumot terveztek, ahol úszómedence és kilátóterasz található, a felső emeleteken irodákat és egy ötcsillagos szállodát akartak kialakítani
a P&T Group építésziroda szerint.
A projektet a 2015-ös kínai tőzsdei összeomlás miatt kellett leállítani, ami kétségessé tette a hongkongi székhelyű Goldin Properties Holdings jövőjét. Az ingatlanfejlesztő alapítója, Pan Sutong egykor Hongkong leggazdagabb üzletemberei közé tartozott, de a vagyon azóta felszámolás alá került.
Az új építési engedélyből – amelyen állítólag közel 569 millió jüan (vagyis közel 28 milliárd forint) szerződéses érték szerepel – az állami média úgy sejti, hogy a megszűnt fejlesztő címét törölték az épület nevéből. Az ugyanakkor nem világos, hogy a felhőkarcoló hasznosítására vonatkozó tervek változtak e – sem a P&T Group, sem a BGI Engineering Consultants, az engedélyen megnevezett állami tulajdonú vállalat nem válaszolt a CNN megkeresésére.
A kínai égboltot ellepik az elhagyatott felhőkarcolók
A befejezetlen felhőkarcolók Kína ingatlanproblémáinak jelképévé váltak.
2020-ban már hivatalos iránymutatásokban tiltották meg az 500 méteresnél magasabb tornyok építését.
Hétfőn a kínai Greenland Group bejelentette, hogy a délnyugati Csengtu városában lévő, korábban leállított Chengdu Greenland Tower építésének munkálatai is újraindítják – jelentette a helyi állami média. A 468 méter magas felhőkarcoló építése 2023-ban állt le, miután az állami tulajdonú fejlesztő pénzügyi nehézségekbe ütközött – írja a Reuters.
Qiao Shitong, a Duke University jogászprofesszora, aki két könyvet írt kínai ingatlanokról, úgy véli, nem véletlen, hogy két ilyen nagy horderejű projektet egyszerre indítanak újra.
A nemzeti kormány világossá tette, hogy stabilizálni akarja az ingatlanpiacot
– fogalmazott Qiao. Qiao szerint ezek a szupermagas épületek “nem feltétlenül a leghatékonyabb projektek, és nem feltétlenül termelnek nyereséget, de indikátorok”, a kormány az építkezések révén az emberek bizalmának növelésében bízik.
A gazdasági aggodalmak és a szigorodó előírások ellenére Kína továbbra is a felhőkarcoló-építés királya: a tavaly világszerte elkészült 133 darab 200 méteres vagy annál magasabb felhőkarcolóból 91 Kínában épült.