Tippek 2020. augusztus 02.

Így kempingezhetünk biztonságban a koronavírus alatt

Fatima Tippek 2020. augusztus 02.
A védőtávolság és arcmaszkok időszakában a kempingezés talán az egyik legbiztonságosabb utazási forma, hiszen itt csak a közvetlen környezetünkkel kell érintkezni és alapvetően a "sokak által fogdosott" tárgyak veszélye sem leselkedik ránk. Azért ne idealizáljuk túl a helyzetet, hiszen ennek is megvan a rizikófaktora - lássuk, mi!

Júniusban az MLive híroldal konzultált négy michiganiai közegészségügyi szakemberrel, akik együttesen 36 tevékenységet értékeltek szakmailag becsült kockázati szint szerint. Mindegyik saját értékelést készített, majd átlagolták az eredményeket. 1-től 10-ig terjedő skálán – ahol a 10-es a legmagasabb kockázati szint – a kemping a 3-as kategóriába került, egy szinten van a golfozással és az élelmiszerek megvásárlásával, ha betartjuk a biztonsági protokollt.

Összehasonlításképpen: a tenisz 1-es, az edzőtermek és vidámparkok pedig 8-as kategóriában foglalnak helyet.

A CNN Travel beszélt a négy szakértő egyikével, Dr. Matthew Sims-szel, a michigani Beaumont Health fertőző betegségek kutatásának igazgatójával arról, hogy mely tényezők vezettek odáig, hogy a kempinget alacsonyabb kockázatú tevékenységként tartják számon, de azzal kapcsolatban is adott tippeket, hogy a táborozók a biztonságot szem előtt tartva mit tegyenek és mit ne.

Vissza a természetbe

Sims szerint a kempingben az a legjobb, hogy az ember az idejét a szabadban tölti, ahol nincs zsúfoltság, embertömeg. Ráadásul olyanokkal lehet körülvéve, akiket ismer, akikkel él, nem pedig idegenekkel. “A nagyobb csoportokkal való időtöltés azonban egy kicsit magasabb kockázatot jelent. Nem lesz olyan biztonságos, mint a saját családdal, mint otthon maradni. A másokkal való kölcsönhatás azokon az emberekkel kívül, akikkel élsz, növeli a kockázatot” – mondta, hozzátéve: “A kisebb csoportokban való tartózkodás biztonságosabb. Maradjunk távol az ismeretlen emberektől. Ha új csoporttal találkozunk, mondjuk egy túrán, tartsuk meg a távolságot tőlük.”

Kerülendő dolgok

Sims rámutatott néhány dologra, amely növelheti a Covid-19 elkapásának kockázatát:

  • Éneklés a tábortűz körül potenciális veszély, könnyen terjedhet a vírus.
  • A tábortűz füstje köhögést okozhat, így segíthet a vírus terjesztésében.
  • Az ételek, italok megosztása is bajjal járhat. “Ha nagy serpenyőben készül a fogás és mindenki ugyanabból a edényből szed, ugyanazokat az eszközöket használja, akkor ez kockázat” – mondta Sims. Érdemes kerülni a svédasztalos helyeket!
Kemping és koronavírus
Fotó: Getty Images

Több egyéb javaslat is megjelent a kempingezésselkapcsolatban, melyek részletesebb útmutatásokkal szolgálnak.

  •  Ne spontán, tervezve: foglaljunk előre helyet, vegyük meg a saját holmikat.
  • Vigyünk személyi higiéniai- és tisztítószereket: érkezzünk saját szappannal, fertőtlenítőszerekkel, kéztisztítóval, papírtörlővel és WC-papírral.
  • Társadalmi távolság betartása: állítsuk fel kempinget – beleértve alvóhelyet, tábortüzet és az étkezési területet úgy, hogy minél messzebb legyen a közeli kempingektől.
  • Tartsuk tiszteletben a szabályokat: saját és mások biztonsága érdekében kövessük az összes táborszabályt és utasítást. Ez magában foglalhatja egy arcmaszk viselését a nyilvános helyiségekben, a társadalmi távolságtáblák figyelembe vételét.
  • Kerüljük az érintkezéssel járó sportokat.
  • Nyomvonalak: Ha egy útvonalat zártnak jelölnek, akkor ennek jó oka van. Ne folytassuk!
  • Csónakázás: érdemes a vízen is megtartani a távolságot a csónakok között.
  • Mellékhelyiségek: lakóautósok esetében a nyilvános vécé helyett jobb a saját mellékhelyiséget használni. Minél kevesebb ember használja a közöset, annál jobb.

Nélkülözhetetlen felszerelések

Különösen fontos a kéztisztító – Sims szerint ügyelni kell arra, hogy legalább 60% etanolt vagy 70% izopropanolt tartalmazzon a fertőtlenítő.
Ezenfelül mindig legyen  nálunk maszk. Még ha a friss levegőn vagyunk is, akkor se feledkezzünk meg a maszkról, ugyanis ki tudja, mikor kell bemenni egy üzletbe… Még ha úgy gondoljuk is, hogy senkivel nem fogunk kapcsolatba lépni, akkor is legyen nálunk védőfelszerelés. Végül Sims rávilágított, ugyanazokat a szabályokat kell tartani a szabadban is, mint bárhol másutt: társadalmi távolodás, maszkviselés, köhögési etikett és kézhigiénia betartása. Nincs más mágia.

Keresés az oldalon