Őrült pancsolásba kezdtek a nyíregyházi jegesmacik a mamájuk mellett - elszabadult a lájkcunami a videó alatt
Elolvad az internet a friss videón, melyen a csaknem négy hónapos nyíregyházi jegesmedvebocsok játszadoznak a vízben. Kiakad a cukiságfaktor!
Egyenként 14 kilósak
Tavaly november 27-én született a két jegesmedvebocs a Nyíregyházi Állatparkban: bemutatásuk óta megőrül értük az internet. Születésük emellett tudományos szempontból is világszenzációnak számít, hiszen a jegesmedvék fogságban történő szaporodása rendkívül ritka.
Az első videókat február 18-án tette közzé a Nyíregyházi Állatpark: azért tartották ilyen sokáig titokban a bocsok születését, mert az első pár hónap kritikus időszaknak számít az életükben. A bocsok március elején estek át első orvosi vizsgálatukon, ahol kiderült, hogy mindketten hímek és egészségesek, egyenként 14 kilogrammot nyomnak. Ezután hamarosan a látogatók is megismerkedhettek velük:
március 13. óta láthatók a Jégvilág Interaktív Bemutatóban.
Az anyamedve, Sznyezsana, 2017-ben érkezett a moszkvai állatkertből, míg a hím, Lloyd tavaly csatlakozott hozzá Karlsruhe városából. A bocsok várhatóan két évig maradnak anyjukkal. Az állatpark rendszeres “macihíradóban” számol be az apróságok mindennapjairól: a legutóbbi videóban láthatjuk, hogy anyjukkal már a vízben játszadoznak.
🐻❄️🐻❄️maci-Híradó Pillanatképek a Nyíregyházi Állatpark jegesmedve bocsairól. 🥰 Megkezdődött az úszás tanítása, lépésről-lépésre 💦💦💦. 📈Hisszük, hogy az állatkertekben élő állatok, vadon élő társaik nagykövetei. Köztudott, hogy a jegesmedvék számára a legnagyobb veszélyt a természetes élőhelyeik csökkenése (szó szerinti olvadása ) okozza. 🤓Gondoltad volna? TE is tehetsz a faj megmentéséért! Élj környezettudatosan! GONDOLKODJ GLOBÁLISAN-CSELEKEDJ LOKÁLISAN! Néhány zöld tipp: ✅Csökkentsd a műanyagok számát a háztartásodban! ✅Használj vegyszermentes tisztítószereket és ha lehet napenergiát! ✅Komposztálj! ✅Ültess minél több növényt! ✅Gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ti hogyan vigyáztok a bolygónkra? 🌎 Írd meg kommentben!
Közzétette: Nyíregyházi Állatpark – 2025. március 20., csütörtök
A cukiságon túl azonban tudományos szempontból is fontos a medvebocsok egészséges fejlődése: a jegesmedvék természetes élőhelye az éghajlatváltozás hatására rohamosan csökken, ami súlyosan veszélyezteti a faj fennmaradását. Az állatkertekben történő szaporítás ezért rendkívüli hatással bír: nemcsak genetikai tartalékot biztosít a faj számára, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a kutatók jobban megértsék az állatok viselkedését, szükségleteit és egészségét. Emellett az állatkertek oktató és szemléletformáló szerepet töltenek be – a látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a veszélyeztetett fajokkal, ami elősegítheti a természetvédelem iránti elköteleződést.
Borítókép forrása: Getty Images