Világ 2021. április 08.

Külföldi kirándulások: előrejelzések szerint nyárig enyhítenek a beutazási szabályokon

Fatima Világ 2021. április 08.
Korlátozások nélkül utazhatnak Horvátországba és Görögországba azok, akik már megkapták a COVID oltást, függetlenül attól, hogy melyiket. A Magyar utazási Irodák Szövetsége szerint a turizmusból élő országok többsége hamarosan szintén enyhíthet a beutazási szabályokon - az viszont egyelőre kiszámíthatatlan, hogy idén drágább vagy olcsóbb lesz-e külföldön nyaralni.

Tavaly májusban kilométeres kocsisor állt a horvát határnál, akkor egy űrlap kitöltésével lehetett utazni az országba, amire a szállás nevét és címét kellett felírni. A szabályok most mások: az oltottakat korlátozások nélkül beengedik, persze 2 negatív PRC-teszttel is be lehet lépni, illetve orvosi igazolással arról, hogy már volt fertőzött az utazó. További jó hír, hogy nem csak bizonyos, hanem bármilyen vakcinával oltottakat beengedik.

Koronavírus-vakcina a háttérben Horvátország nemzeti zászlajával (Fotó: Getty Images).

A horvátokhoz hasonlóan Görögországba is várják azokat, akiknek van oltási igazolásuk. A Magyar Utazási Irodák Szövetségénél úgy látják, a két ország példáját hamarosan sok turizmusból élő állam követi és nyárig biztosan enyhítenek a beutazási szabályokon. “Az utazási irodák arra számítanak, ha az átoltottság szintje olyan szintű lesz mind Magyarországon, mind a tipikus nyaraló desztinációkban, akkor elindulhatnak a nyár elején a külföldi utazások is” – mondta az RTL Híradóban Molnár Judit, a szövetség elnöke. Hogy a járvány miatt drágább vagy olcsóbb lesz-e az idei nyaralás, azt nem tudják. Egyik oldalról számítani lehet a kedvező árakra – különösen a légitársaságoknál lehet nagy a verseny -, míg más részről Magyarországon például az óvatosság elvét követik, csökkentett kapacitással működik sok iroda. 

Keresés az oldalon