London legnagyobb reptere korlátozza az induló utasok számát

Diósi Szilvia
Napi százezerben korlátozta keddtől ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő fennakadások miatt.

Az üzemeltető kérte a légitársaságokat, hogy a nyári szezonra ne értékesítsenek több férőhelyet a Heathrow-ról induló járataikra – írja az MTI.

John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de az utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak.

Heathrow repülőtér
Fotó: Getty Images

Holland-Kaye szerint az elmúlt négy hónapban olyan ütemben emelkedett az utasforgalom Heathrow-n, mint a korábbi negyven évben összesen. A London nyugati határában működő repülőtér a vezérigazgató közleménye szerint már tavaly novemberben elkezdte a munkaerő-toborzást, számítva a forgalom nyári felfutására, és a biztonsági ellenőrzés területén július végén már ugyanannyian dolgoznak majd, mint a járvány előtt.

Vannak azonban a repülőtéren olyan kritikus fontosságú működési területek, amelyek továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek, és ez komoly mértékben korlátozza a repülőtér egészének kapacitásait.

Különösen jellemző a munkaerőhiány a földi kiszolgálásra, amelynek munkavállalói a légitársaságokkal állnak szerződésben.

Az elmúlt hetekben, amikor a Heathrow-ról induló utasok száma rendszeresen meghaladta a napi százezret, voltak olyan időszakok, amikor a szolgáltatás színvonala elfogadhatatlan szintre süllyedt: hosszú sorok alakultak ki, a segítséget igénylő utasokat csak késedelmesen szolgálták ki, csomagok maradtak le járatokról vagy csak későbbi járatokkal érkeztek meg, alacsony volt a menetrendi pontosság, valamint sok az utolsó pillanatban bejelentett járattörlés.

John Holland-Kaye szerint mindezt több ok idézi elő, köztük az, hogy az utasszám kezdi meghaladni a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a repülőtér együttes kapacitásait. A vezérigazgató szerint a Heathrow-t üzemeltető cég mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek és a repülőtér naponta legfeljebb százezer utas indulását tudja biztosítani az idei nyáron, ezért keddtől szeptember 11-ig ezen a szinten korlátozza kapacitásait.

A levél szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a Heathrow-ról induló járatok napi férőhely-kapacitása 104 ezer lesz az idei nyáron, vagyis naponta négyezerrel több a megállapított felső kapacitáshatárnál. Ezért a cég azt kéri a légitársaságoktól, hogy

erre a nyárra több férőhelyet már ne értékesítsenek Heathrow-ról induló járataikra,

ezzel is elősegítve a kapacitáshiányból az utasokra háruló következmények enyhítését.

Nagy-Britanniában a jövő hét végén kezdődik a főszezon a kiutazó turistaforgalomban, mivel akkor ér véget az általános és a középiskolákban a tanév.