Július 5-én, szombaton ismét megnyitotta kapuit Gyopárosfürdő – írja a Termalonline.hu. Kezdetben még csak részlegesen üzemben működik az intézmény, így a vendégeket négy medence várja majd.
A látogatók a tanmedencét, a toronymedencét, az úgynevezett „kacsás” medencét és a gyermekmedencét vehetik igénybe. Arra érdemes kitérni, hogy a fürdő gyógyászati részlege a januári bezárás óta is folyamatosan üzemelt.

A további medencéket és fürdőegységeket a tervek szerint egy későbbi időpontban teszik majd elérhetővé. A fürdő nyitvatartása hétvégén 8 és 20 óra között, hétköznapokon pedig 11 és 19 óra között alakul.
A nyitás első három napján, július 5. és 7. között (szombattól hétfőig) kedvezményes bevezető árakkal várják a látogatókat.
Ebben az időszakban a belépőjegy ára egységesen 2500 forint lesz. Felnőtt kísérővel a 14 éven aluli gyermekek számára a belépés díjmentes.
Az újranyitás azért is jelentős esemény, mert az év elején a fürdő helyzete még kilátástalannak tűnt. A Gyopárosért Alapítvány – a szakemberek önkéntes munkájának köszönhetően is – oroszlánrészt vállalt a fürdő szezonra való felkészítésében.
Gyopárosfürdő termálvize egy 47 °C-os, mélyről (670 m) feltörő alkáli-hidrogén-karbonátos, magas metakovasav-tartalmú gyógyvíz, amely literenként kb. 1620 mg oldott ásványi anyagot tartalmaz.
Ez a víz – kémiai összetételének köszönhetően – széles körben használható terápiás célokra: alacsony hőfokon (34 Celsius-fok közelében) erős gyulladáscsökkentő, míg magasabb hőmérsékleten (36–38 Celsius-fok környékén) izomlazító hatású.
Így összességében kiválóan alkalmas mozgásszervi panaszok (ízületi kopások, porckorongsérv), ideg- és bőrgyulladások (ekcéma, pikkelysömör), nőgyógyászati és légúti betegségek gyógykezelésére, továbbá műtétek utáni rehabilitációra is.