Turisták ezreit menekítették ki az erdőtüzek miatt: a legszebb francia falu is lángolt
Több, mint tízezer embert, köztük sok turistát kellett evakuálni a Bordeaux-tól nyugatra pusztító, mintegy kétezer hektárt felperzselő tűz miatt. Nyolc üdülőközpontot és három kempinget kellett kiüríteni, köztük egy felkapott naturista kempinget Cap Ferret-től északra. Gironde megyében vörös riasztás van érvényben, az erdős területeken több szabadidős létesítményt is bezártak, egyes utakat pedig lezártak. A túlnyomórészt erdővel borított területeken ideiglenesen megtiltották a belső égésű motorral vagy elektromos motorral hajtott járművek használatát is – írja a BBC.
A kedden a Bordeaux melletti Mérignacnál pusztító tűz oltásakor életét vesztő két tűzoltó előtt szerdán az X közösségi platformon Laurent Nuñez francia belügyminiszter is lerótta tiszteletét – olvasható az MTI közleményében.
A hamu már a környező településeket is elérte
A tengerparti Le Porge egyik lakója már szerda délben füstöt és égett szagot érzett, délutánra pedig hamu és félig megégett fakéreg hullott az égből. Estére őt és családját is evakuálták, és egy közeli település tornatermében helyezték el.
Csütörtök reggel a Lège-Cap-Ferret-félszigeten további kitelepítéseket rendeltek el.
Délkelet-Franciaországban, Var megyében néhány korábban evakuált lakó már visszatérhetett otthonába, hogy felmérje az esetleges károkat, de a hatóságok figyelmeztették őket, hogy szükség esetén ismét távozniuk kell. A térség több részén továbbra is nagyon magas az erdőtüzek veszélye.
Lángokban állt Franciaország legszebb faluja is
Cotignac, amelyet gyakran Franciaország egyik legszebb falujaként emlegetnek, különösen súlyos károkat szenvedett – írja az Euronews.
Szerda reggelre hamu borította Cotignac utcáit, miután a Provence szívében fekvő középkori falu is a pusztító erdőtűz útjába került. A lángok egyetlen éjszaka alatt közel 60 házat emésztettek fel, míg a település környékén több ezer hektárnyi terület vált a tűz martalékává.
Szicíliában egy tűzoltó vesztette életét
A helyenként 40 fokot is meghaladó hőmérséklettel érkező újabb hőhullám miatt az olaszországi Szicíliában is súlyos helyzet alakult ki. A szigeten, ahol rengeteg az erdőtűz, egy bevetésen dolgozó 59 éves tűzoltó haláláról számoltak be csütörtökön a hatóságok. Alessandro Marchi San Cataldóban, Caltanissetta tartományban egy nagy kiterjedésű tűz oltása közben esett össze és vesztette életét. Egy másik tűzoltót is kórházba kellett szállítani.
A sziget középső részén fekvő Agrigento tartományban, Santo Stefano Quisquina több mint 100 lakóját evakuálták, egy kórház 22 betegét pedig egy másik intézménybe szállították át, miután egy erdőtűz elérte a település szélét.
A tűzoltók, az erdészeti hatóságok és a polgári védelem egységei napok óta küzdenek a Szicíliában tomboló tüzek ellen, amelyek terjedését az erős szél is segíti. A hatóságok szerint sok tüzet gyújtogatás okozott.
Renato Schifani, Szicília tartományi elnöke szerdán este arról tájékoztatta a sajtót, hogy a szerdán bejelentett 344 tűz közül csaknem ötvenet még nem tudtak megfékezni. Olaszország más régióiból, a Szicíliával szomszédos Calabriából, továbbá Molise, Szardínia, Puglia, Umbria és Toszkána vidékéről is jelentettek komoly erdőtüzeket.
Spanyolországban is rendkívüli a tűzveszély
Nem Franciaország és Olaszország az egyetlen érintett ország. Madrid térségében is több helyen pusztítottak tüzek, bár a korábban evakuált lakók többsége csütörtökre visszatérhetett otthonába. Villa del Prado egyik részén azonban továbbra sem engedélyezték a hazatérést, mert a közelben még égett az erdő. Mintegy 90 szakember és egy helikopter dolgozott a lángok megfékezésén.
2025-ben Európa területének legalább 95 százalékán az átlagosnál magasabb éves hőmérsékletet mértek. Az erdőtüzek által felperzselt terület és a tüzekhez köthető károsanyag-kibocsátás is rekordot ért el tavaly.

