Világ 2020. július 13.

Ingyen tesztelik 2 francia reptéren a fertőzött országokból érkezőket

Fatima Világ 2020. július 13.
A franciaországi repülőtereken ezentúl automatikusan szűrik a koronavírusra a vörös jelzésű, azaz a járvány szempontjából súlyosnak számító országokból érkezőket - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban.

Az általános és ingyenes repülőtéri szűrés “néhány napon belül” megkezdődik a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle és az Orly repülőtereken. Ez azokra az utasokra vonatkozik, akik vörös jelzésű országokból érkeznek halaszthatatlan okból, külön engedéllyel. Ebbe a kategóriában az Európai Unión kívüli országok tartoznak, és nem tartozik közéjük az a 13 ország, amelynek állampolgárai az uniós ajánlások alapján beléphetnek Európa területére – írja az MTI.

Más esetben igazolás

“Rendszeresítjük a tesztelést a repülőtéren mindenkinek, aki vörös jelzésű országból érkezik, azaz olyan helyről, ahol a leginkább terjed a vírus. Akik meg tudták oldani a tesztet a származási országban, azoknak nem kell újra elvégeztetniük érkezéskor Párizsban, illetve Franciaországban. De be kell mutatniuk egy igazolást, hogy átestek a teszten” – mondta a kormányszóvivő jelezve, hozzátéve: napi 2000 ilyen tesztre számítanak. 

A Worldometers hétfő reggeli adatai szerint közel 171  ezer fertőzött van Franciaországban, több mint 30 ezer halott, de a járvány kezdete óta először csökkent ötszáz alá a súlyos betegek száma.

Kell a maszk vagy sem?

14 neves orvos szombaton elhívást tett közzé a Le Parisien című lapban, amelyben a maszkviselés kötelezővé tételét kérték a nyilvános zárt terekben a járvány terejdésének megfékezése érkedében, ugyanis úgy vették észre, hogy az emberek egyre kevésbé tartják be az óvintézkedéseket. Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e kötelezővé tenni a maszkviselést minden nyilvános zárt térben, a kormányszóvivő elmondta: “a franciák felelősen viselkednek, és amikor ajánlásokat kapnak, azokat a nagy többség be is tartja”. Jelezte ugyanakkor, hogy a kormány “folyamatosan értékel, és alkalmazkodik a helyzethez”.

Koronavírusteszt
Fotó: Getty Images

Az egészségügyi hatóságok a két hónapig tartó nagyon szigorú karanténidőszak után, májusi vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták, ugyanakkor az elmúlt hetek visszaszorulása után a SARS-CoV-2 vírus gyorsabb terjedésének jelei érzékelhetők, jóllehet annak szintje továbbra is alacsony Franciaországban.

Keresés az oldalon