A Skóciához tartozó Shetland-szigetek nyugati partjainál fekvő Hildasay mintegy 110 hektáros terület, amely kizárólag hajóval közelíthető meg. A szigetet a 19. században még egy kisebb közösség lakta, ma azonban már csak egy hagyományos kőépület és egy kisebb móló található rajta, és a sziget eladó – számolt be az Euronews.
A 350 ezer fontos, vagyis jelen árfolyamon kb. 151 millió forintos vételárért a leendő tulajdonos egy elszigetelt, alapvető infrastruktúrával rendelkező területhez juthat hozzá.
Kőház áram nélkül
A sziget
egyetlen épülete hagyományos, kőből épült menedékház. Belsejében nappali, szilárd tüzelésű kályha, megemelt, nyitott elrendezésű hálórész, valamint külön fürdőhelyiség
található zuhanyzóval, mosdókagylóval és vécével.
Az épület nincs rákötve a közüzemi elektromos hálózatra. A korábbi tulajdonosok kis szélturbinával és dízelgenerátorral biztosították az áramellátást, az új tulajdonosnak azonban magának kell gondoskodnia a megfelelő megoldásról – közölte Kelvin Anderson, az értékesítést lebonyolító ingatlanközvetítő.

A menedékház korszerűsítése engedélyköteles lehet: az átalakításokhoz építési engedélyt és más hatósági hozzájárulásokat is be kell szerezni. A sziget ezért elsősorban azoknak jelenthet lehetőséget, akik elfogadják a meglévő épület adottságait, és nem számítanak azonnali, teljes körű komfortot biztosító megoldásokra.
Hildasay partvidékét sziklás partszakaszok jellemzik, területén két édesvizű tó található. A sziget gazdag madárvilágnak ad otthont,
a megfigyelhető fajok összetétele az évszakokkal változik.
Egy könyv tette ismertté a Hildasay szigetét
Hildasay neve Chris Lewis története révén vált szélesebb körben ismertté. Lewis a koronavírus-járvány idején három hónapot töltött a szigeten, élményeit pedig a Finding Hildasay: How one man walked the UK’s coastline and found hope and happiness című könyvben dolgozta fel.
A férfi később közösségi adománygyűjtést kezdeményezett, hogy megvásárolhassa a szigetet, a tervet azonban végül feladta. A Shetland Times a hónap elején számolt be a kezdeményezés lezárásáról.
Türingiában egy egész falut árulnak
Nem skóciai sziget az egyetlen szokatlan ingatlan, amelyre vevőt keresnek: Németországban egy teljes, 15 épületből álló egykori üdülőkomplexumot kínálnak eladásra 390 ezer euróért – írja az Euronews. A türingiai Kamsdorf közelében fekvő ingatlan mintegy 24 ezer négyzetméteres területen fekszik, néhány száz méterre a Hohenwarte-víztározótól.
A hirdetésben szereplő épületek egyenként körülbelül 100 négyzetméteresek, a központi főépületben pedig egy több mint 300 négyzetméteres egykori étkező található. Az épületeket belül már kiürítették, a területre bevezették az áramot és a vezetékes vizet, a szennyvíz elvezetését viszont jelenleg emésztőgödörrel oldják meg.
A komplexumot 1954 és 1990 között használták: először a türingiai acélművek tanulóinak szállásaként, később üdülő- és rekreációs központként működött.
Az újraegyesítés után tíz évig üresen állt, majd egyes épületeit lakhatásra használták.
A vételár ellenére a hasznosítás nem egyszerű. A terület a beépített településrészen kívüli övezetbe tartozik, a hatóságok pedig vitatják, hogy a komplexum tartós lakóhelyként működhet-e. A korábbi használat megszakadása miatt az ingatlan elveszíthette a régi épületekre vonatkozó jogi kivételezettségét. A lakófunkció visszaállításához új területrendezési tervre vagy más hatósági engedélyre lehet szükség. Franz Eberitsch tulajdonos a helyszínen egészségügyi és regenerációs központot alakítana ki, de ehhez jelenleg nincs meg a szükséges indulótőkéje.
Több mint száz évig elzárt katonai szigetet adhatnak el Sydney kikötőjében
Ausztráliában a védelmi minisztérium értékesítésre készíti elő a Sydney kikötőjében található Spectacle Islandet – számolt be a Guardian. A mintegy két hektáros sziget 1865-től lőporraktárként működött, később a haditengerészet lőszereinek tárolására használták. A katonai létesítmény 2023-ban szűnt meg, azóta a terület üresen áll.
A sziget több mint egy évszázadon át el volt zárva a nyilvánosság elől. Épületei és infrastruktúrája az évek során leromlott, a felújítást pedig az örökségvédelmi előírások is nehezítik: a szigeten található valamennyi épületre és létesítményre kiterjed a szövetségi örökségvédelem.
Az ausztrál kormány több tucat, a hadsereg számára már nem szükséges ingatlan értékesítését készíti elő. A Spectacle Island eladása azonban még előkészítési szakaszban van, a végleges értékesítés akár két-öt évet is igénybe vehet. A leendő tulajdonosnak az örökségvédelmi kötelezettségekkel is számolnia kell, így a sziget jövőbeli hasznosítását nem kizárólag az ingatlanpiaci szempontok határozzák majd meg.

