Szombaton kezdetét veszi a nyári szezon a Balaton környékének egyik legkedvezőbb árú gyógyfürdőjében, Marcaliban – írja a Termalonline.
Ebből az alkalomból június 7-én a vendégek díjmentesen látogathatják a fürdőt. A fürdő egész évben várja a vendégeket, de a kültéri medencéket csak a strandszezonban lehet használni.
A fedett részlegben úszó- és tanmedence, gyógymedence, valamint jakuzzi is várja a látogatókat. A nyári időszakban szabadtéri gyógy- és termálmedencék, tanmedence, gyermekpancsoló és június végétől egy kültéri úszómedence is elérhetővé válik.

Az ingyenes időszakokon túl is érdemes felkeresni a fürdőt, mivel a belépődíjak a Balaton közeli fürdőhelyekhez képest is kifejezetten kedvezőek. A felnőtt napijegy 3000 forint, míg a gyermekek, diákok és nyugdíjasok 2100 forintért válthatnak belépőt. A kínált szolgáltatásokhoz képest ez igazán kedvező árnak tekinthető.
Marcali könnyen megközelíthető, hiszen mindössze mintegy 14 kilométerre található a Balaton délnyugati csücskétől, így akár Balatonmáriafürdőről, Balatonkeresztúrról vagy Fonyódról is gyorsan elérhető.
A város a 68-as főút mentén fekszik, amely Kaposvárt köti össze a Balatonnal, de az M7-es autópályáról is könnyedén megközelíthető: a 170-es vagy a 169-es lehajtónál letérve.
A marcali gyógyvíz különlegessége a magas hőmérsékletében és összetételében rejlik: a 41–45 °C-os termálvizet a város közelében, a Gombavölgyben nyerik ki.
Már a régi időkben is ismerték és használták a víz gyógyító erejét, a helyiek megfigyelték, hogy a természetes kifolyásokban megmártózó állatok egészségesebbek voltak. A fürdő által használt gyógyvíz 1989 óta hivatalosan is minősített gyógyvíznek számít. Kiválóan alkalmazható reumás, nőgyógyászati, ortopédiai és idegrendszeri panaszok enyhítésére.
