Komoly drágulás jön a Balatonnál

Szloboda Csaba
A magyar tenger strandjainál júliustól 8-9 százalékos áremelkedés jöhet, de a büfék és éttermek esetében még drasztikusabb növekedésre lehet számítani.

Az ATV híradójának stábja készített egy riportot, melyből kiderült, hogy egy sima lángost 1000 forint alatt biztosan nem lehet majd kapni, ahogyan a fagyi is drágább lesz a főidényben. 

Már javában készülnek a vendéglátósok az idei szezonra a Balaton parti strandoknál, ahol úgy néz ki, a nyár elején még mérsékelt lehet az áremelés, mivel június 30-ig törvény korlátozza a fürdőhelyek díjmódosításait.

Utána azonban a legtöbb településen 8-9 százaléknyival is drágábbak lehetnek a belépők. Az ATV-nek minderről Balatongyörök polgármestere, Bíró Róbert beszélt. 

Fotó: MTI/Varga György

A vendéglátósok azonban ennél jóval nagyobb emelésre készülnek, így 20-30 százalékkal magasabb árakra számíthatnak a büfékben, éttermekben a nyaralók.

Ez pedig azt jelenti, hogy nem igen lehet majd megúszni ezer forint alatt egy sima lángost, illetve a tavaly még 400 forintba kerülő fagyi gombócokért idén már 450 forintot kell majd fizetni.

Az pedig sajnos természetes lesz, hogy ha véget ér az üzemanyagárstop, akkor még tovább emelkedhetnek az árak a növekvő szállítmányozási költségek miatt.