Meglepő hely Németország legzöldebb települése: fotókon a csodaszép város!
Németországban a lakosság több mint 75 százaléka nagyvárosokban él. A nyári hőségben azonban sokan a szabadba vágynak, de nem minden német városban van lehetőség arra, hogy egy kellemes parkban hűsöljünk. A Deutsche Umwelthilfe (Német Környezetvédelmi Segélyszervezet) megvizsgálta, hogy 190 német városban mennyi zöldterület van a területükhöz viszonyítva, a Travelbook pedig összeszedte a kilenc legjobban teljesítő települést. A nyertes egy kevéssé ismert város Észak-Rajna-Vesztfáliában.
Csak a város egyharmada áll épületekből
Detmold területének mindössze 35 százaléka beépített: a felmérésben résztvevő települések között ez a város büszkélkedhet a legalacsonyabb beépítettségi szinttel. Azonban az országos átlag sem sokkal magasabb: körülbelül 45 százalék.
Négyzetméterekre vetítve az egész országban Detmoldban találjuk a legtöbb zöldterületet: az elismerés Frank Hilker polgármestert is örömmel töltötte el, a város hivatalos honlapja szerint.
Az elért helyezés megerősíti azt az elhatározásunkat, hogy a városban arányosan kezeljük a földhasználatot, és már ma gondoljunk a döntéseink holnapra gyakorolt hatásaira
– mondta a város honlapja szerint.
Detmold aktívan törekszik a klímasemlegességre: ez az egyetlen város Kelet-Vesztfália-Lippe régióban, amely saját kezdeményezései révén
2035-re potenciálisan teljesítheti a párizsi klímavédelmi célokat.
Németország legzöldebb városainak értékelése 2023-as műholdfelvételeken és a német Szövetségi Kartográfiai és Geodéziai Ügynökség által biztosított földrajzi adatokon alapul. Az értékelésben a rangsor meghatározásakor nagy hangsúlyt fektettek a lakó- és közlekedési területek burkoltságának mértékére, valamint a zöldterületek nagyságára. Az első kilenc helyezett listája így alakult:
- Detmold
- Ratingen
- Potsdam
- Jena
- Hattingen
- Mülheim an der Ruhr
- Gummersbach
- Stolberg (Rajna-vidék)
- Witten


