Megkezdődtek az építkezések Balatonfüreden az egykori görög falu helyén, ad hírt az Economx. A négyhektáros területen lakóparkot alakítanak ki, Anna Lakóliget néven.
Visszatekintés
A balatonfüredi görög falu építése 1994-ben kezdődött. Bár a korábban a város közepén működő egykori Huray-piacról a boltokat, árusokat igyekeztek ide vonzani és a területet butikokkal, hangulatos kávézókkal, éttermekkel benépesíteni, ez a terv végül nem vált valóra.
A beruházásra szánt pénz elfogyott, a vendégek nem jöttek, a görög falu kongott az ürességtől.
Ezután több kísérletet is tettek a városrész fellendítésére. 2008-ban a Sundance Park Kft.-hez került a terület, amely 2011-ben megkapta a Sun City nevet, és leginkább szórakoztató központként üzemelt, nyáron koncertekkel igyekezett bevonzani a turistákat. A fiatalok körében a hely népszerűvé is vált, ám úgy tudni, hogy a város lakosságát és vezetését egyaránt megosztották az ide szervezett, gyakran hangos programok.
Az önkormányzat végül a felszámolás mellett döntött és 2023-ban megkezdődött az épületek bontása, majd 2024-ben az egész görög falut eltüntették a föld színéről.
Most az egykori görög falu helyén megkezdődött az Anna Lakóliget építése.
Az Anna Lakóligetet a tervek szerint 2027 nyarán adják át
– számolt be a Balaton Televízió. Az előzetes tervek szerint a teljes négyhektáros terület felén közparkot létesítenek, de a fennmaradó rész felén is zöldfelületet biztosítanak a kisvárosias besorolásnak megfelelően.
Az építkezés így halad a Balaton Televízió tudósítása szerint:
Épül a lakópark az egykori Görög Falu területén...Épül a lakópark az egykori Görög Falu területén...
Közzétette: Balaton Televízió – 2025. május 31., szombat
Borítókép forrása: Getty Images