Megvan a legolcsóbb és a legdrágább balatoni strandbelépő - jelentős áremelés történt idén
A 2025-ös strandszezonban a balatoni fizetős strandok belépődíjai érezhetően emelkedtek, az infláció mértékét jócskán meghaladó áremelések történtek több helyszínen is. Úgy tűnik, sok önkormányzat ezzel az eszközzel próbálja pótolni a költségvetési hiányokat – írja a Balatoni Tipp.
Az idei szezonban a felnőttbelépők átlagos ára 1488 forintról 1679 forintra nőtt, ami 13%-os emelkedést jelent. A gyermekjegyek esetében 16%-kal magasabb árakkal kell számolni: a tavalyi 867 forint helyett idén már átlagosan 1007 forintot kérnek.

Bár néhány helyen már május végén megnyitották a pénztárakat, a legtöbb, mintegy 30 balatoni település strandján csak június elejétől vagy közepétől kell belépőt fizetni. A balatontipp.hu oldalon mind a 47 fizetős strand információi frissültek az új szezonra, ezek alapján történt az összehasonlítás.
Fonyódon majdnem duplájára emeltek
A legnagyobb mértékű emelést Fonyódon hajtották végre, ahol a felnőttbelépők ára 47%-kal nőtt – igaz, 2019 óta most először módosították az árakat. Így is 1400 forintban állapították meg az új díjat, ami még mindig a balatoni átlag alatt van.
További jelentősebb emelések:
Balatonfűzfő és Balatonszárszó: 31%-kal emelték az árakat, 1700 forintra nőtt a felnőttjegy.
Vonyarcvashegy: 27%-os növekedéssel 1900 forintra emelkedett a belépő.
Ugyanakkor néhány helyen nem változtattak a felnőttbelépőkön, így például:
Balatonföldvár (1750 Ft)
Badacsonyi strandok (1400 Ft)
Keszthelyi Városi strand (1700 Ft)
Siófoki Nagystrand (2500 Ft)
Sóstói strand (1500 Ft)
Szigliget (1500 Ft)
A gyermekjegyek terén is jelentős eltérések mutatkoznak:
Fonyódon a Panoráma strandon 46%-kal, 700 forintra emelték az árat. Balatonszepezden 40%-os emelés után szintén 700 Ft a gyermekjegy.
Vonyarcvashegyen 1400 Ft lett, ami 40%-os emelést jelent. Révfülöpön 33%-kal drágult, így 800 Ft-ba kerül.
Nem változott a gyermekbelépők ára többek között:
Földváron (900 Ft)
Balatonedericsen (800 Ft)
Siófoki Nagystrandon (1000 Ft)
Szigligeten (500 Ft)
Badacsonyi strandokon (800 Ft)
Különlegesség Balatonudvariban, ahol új árkategóriát vezettek be az általános iskolás korosztály számára, így az ő belépőjük 37%-kal csökkent, 500 forintra.
Itt a legdrágább a hűsölés
Felnőtteknek a legdrágább strand Csopak, itt 2600 Ft a belépő. Siófokon (a Nagystrandon) és Balatonfüreden (az Esterházy strandon) 2500 Ft-ért strandolhatunk. Az Almádi Wesselényi strandon pedig 2400 Ft a belépő ára.
Ha a legolcsóbb helyet keressük, Balatonszepezdre (Viriusi, Szepezdfürdői), Keszthelyre (Helikon strand) vagy Tihanyra (Sajkodi strand) érdemes ellátogatnunk, itt ugyanis csak 1000 forintot kell fizetni a felnőttjegyért.
Gyermekjegyek terén a legmagasabb árakat Csopak kéri (1900 Ft), őket követi:
Balatonfüred (Esterházy strand) – 1600 Ft
Almádiban több strand – 1500 Ft
A legkedvezőbb gyermekjegy ár 500 Ft, ezért Szigligeten, Tihanyban (Sajkodi strand) és Balatonudvariban strandolhatnak a kicsik.
A felnőttbelépők középára idén 1800 forint lett, ehhez képest 15 strand tartozik az átlagos vagy annál drágább kategóriába, a többi 32 olcsóbbnak számít. A gyermekbelépők középértéke 1200 forint, ebbe a csoportba 13 strand tartozik.
Akik olcsóbban szeretnének strandolni, választhatnak az ingyenes partszakaszok közül is.