Két folyó vizét is elterelték az 1960-as években, hogy öntözzék a földeket - a szovjetek ezzel egy egész tavat eltüntettek, ami után 27 ezer négyzetkilométernyi sós pusztaság maradt
Hatvanöt évvel ezelőtt még halászhajók és teherszállító hajók jártak azon a hatalmas vízfelületen, amelynek helyén ma fehéres, szinte élettelen sósivatag húzódik. A Kazahsztán és Üzbegisztán között fekvő Aral-tó egykor a világ negyedik legnagyobb szárazföldi vízfelülete volt, mára azonban korábbi medrének jelentős részét por, só és kiszáradt üledék borítja.
A történtek mögött nem elsősorban az éghajlat változása áll, hanem egy évtizedeken át követett szovjet mezőgazdasági program. Az 1960-as évektől kezdve egyre több vizet tereltek el a tavat tápláló két nagy folyóból, az Amu-darjából és a Szir-darjából, hogy gyapot- és rizsföldeket öntözzenek vele. A terv működött, csak éppen közben egy egész tó eltűnt.
A gyapot kedvéért csapolták meg a tavat tápláló folyókat
A történet az 1950-es években kezdődött, amikor a Szovjetunió azt szerette volna, hogy textilipara kevésbé függjön az importált gyapottól. Közép-Ázsiát ezért hatalmas gyapottermelő térséggé kezdték átalakítani, az Aral-tó vízgyűjtő területe pedig kulcsszerepet kapott az új mezőgazdasági tervekben.
Csakhogy volt egy komoly probléma: a gyapot kifejezetten vízigényes növény, Közép-Ázsia nagy része viszont száraz, csapadékszegény vidék.
A megoldást grandiózus öntözőrendszerekben látták. Az Amu-darja és a Szir-darja vizének jelentős részét csatornákon keresztül vezették a termőföldekre, miközben a tó egyre kevesebb utánpótlást kapott. A beruházások léptéke óriási volt. Korábban sivatagos területeket vontak mezőgazdasági művelés alá, és a régi csatornáknál jóval nagyobb rendszereket építettek ki. Az öntözött földek nagysága a 20. század közepén mért 4,5 millió hektárról az 1990-es évekre 7 millió hektárra nőtt.
A folyók természetes vízhozamának több mint 90 százalékát használták fel a felsőbb területeken működő öntözőrendszerekben, főként rizs- és gyapottermesztéshez. Az Aral-tó vízszintje már az 1960-as években látványosan csökkenni kezdett, és onnantól a folyamatot egyre nehezebb volt megállítani.
27 ezer négyzetkilométernyi sósivatag maradt utána
A történet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy a vizet azért terelték el, hogy több földet lehessen művelésbe vonni, a tó kiszáradása viszont végül hatalmas területeket tett használhatatlanná. A visszahúzódó víz után mintegy 27 ezer négyzetkilométernyi egykori tófenék került a felszínre. Ez majdnem akkora terület, mint Belgium. A helyén repedezett, sóval borított pusztaság alakult ki, amely ma már külön nevet is visel: ez az Aralkum.
Termőföld természetesen nem lett belőle. A sós, kiszáradt üledéken alig tud bármi megélni, a korábbi tófenék pedig idővel újabb környezeti problémák forrásává vált.
A szél évente becslések szerint akár 100-150 millió tonnányi sós port is felkavarhat innen. Ez ráadásul nem marad a közvetlen környéken. A finom por a légáramlatokkal több ezer kilométerre is eljuthat, és kutatások szerint az Aral-tóból származó só nyomait már északi országokban, sőt Japánban is kimutatták. A tó környékén élők számára mindennek komoly egészségügyi következményei lettek. A sós porban korábban felhalmozódott növényvédő szerek és más szennyező anyagok is jelen lehetnek, a térségben pedig több egészségügyi probléma gyakoribbá vált. A várandós nők körében a vérszegénység aránya elérte a 80 százalékot, és a gyomorrák előfordulását is összefüggésbe hozták a környezeti terheléssel.
Közben a tó élővilága is összeomlott. A víz sótartalma folyamatosan emelkedett, a halállomány jelentős része eltűnt, vele együtt pedig a korábban virágzó halászat is.
Alig néhány évtized kellett a teljes összeomláshoz
Az 1960-as években az Aral-tó még 66 458 négyzetkilométeres vízfelülettel rendelkezett, ezzel a világ negyedik legnagyobb szárazföldi vízfelületének számított. 2000-re azonban már csak nagyjából a fele maradt meg. A víz mennyiségének csökkenése még ennél is drámaibb volt. A tó térfogata a 20. század közepéhez képest több mint 90 százalékkal zsugorodott.
A visszahúzódó víz közben olyan rétegeket hagyott maga után, amelyekben évtizedeken keresztül sók, növényvédő szerek és nehézfémek halmozódtak fel. Amíg ezeket víz borította, kevésbé jelentettek közvetlen veszélyt. A kiszáradt mederben azonban a felszínre kerültek, ahonnan a szél könnyen továbbvihette őket a környező települések és termőföldek felé.
A tó eltűnése még a helyi időjárásba is beleszólt. A kisebb vízfelület miatt csökkent a párolgás, szárazabbá vált a környék klímája, és kevesebb a csapadék.
A sós por eközben újabb földeket tett egyre nehezebben művelhetővé. Így az eredetileg a mezőgazdaság fellendítésére szánt terv végül éppen azokat a területeket is károsítani kezdte, amelyekből a térség megélhetése függött.
Az északi részen mégis történt valami váratlan
A Szovjetunió felbomlása után több próbálkozás is volt a pusztulás megfékezésére, de valódi eredményt eddig csak az egykori tó kisebb, északi részén sikerült elérni. Kazahsztánban 2005 augusztusában készült el a Kokaral-gát, amely elválasztotta az északi, úgynevezett Kis-Aralt a délebbre fekvő medencéktől. A gát segítségével sikerült jobban megtartani a Szir-darja vizét, így a vízszint emelkedni kezdett, és a sótartalom is csökkent.
Az eredmények néhány év alatt látványossá váltak.
A halak egy része visszatért, 2013-ra pedig a sótartalom már annyira csökkent, hogy ismét életképes halászat alakulhatott ki. Ez azonban csak az egykori Aral-tó töredékét érinti. A déli, korábban Nagy-Aralnak nevezett rész szinte egyáltalán nem kap felszíni vízutánpótlást, nagy része kiszáradt, és több különálló darabra szakadt.
A helyzet súlyosságát Ban Ki-moon, az ENSZ korábbi főtitkára is érzékeltette, amikor az Aral-tó zsugorodását a világ egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófájának nevezte. Több mint hat évtizeddel azután, hogy a két folyó vizét nagy tömegben kezdték a földek felé terelni, az Aralkum továbbra is ott húzódik az egykori tófenéken. Kazahsztánban közben újabb vízügyi beruházásokról és egy újabb gát lehetőségéről is tárgyalnak, hogy legalább azt sikerüljön megmenteni, ami az egykor hatalmas Aral-tóból még megmaradt.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Az erdő szívében bújik meg ez a 100 méteres, türkiz medence,...
Kiakadt a német vállalkozó Horvátországon: 18 éve jár vissza,...
„Norvégia nem való mindenkinek” – Zelei Anna több mint húsz...
Turisták ezrei állnak sorban már reggel 6.30-kor, hogy...
Megrázó fotók érkeztek a turistabusz balesetéről – Magyar...
