Az Antarktisz vérzik. Vörös víz tör elő egy gleccserből, és egy ősi világ rejtőzik alatta
Az Antarktiszról aligha a vörös szín jut elsőként eszünkbe. A kontinens tájait többnyire hófehér jégmezők, szürkés sziklák és kékes gleccserek uralják, ezért különösen szürreális látvány, amikor egy jégfalból sötétvörös folyadék szivárog elő.
Pedig a felvételek nem manipuláltak. A Kelet-Antarktiszon található Taylor-gleccser végén valóban létezik egy hely, amely úgy fest, mintha egy hatalmas seb vérezne a jégből. A jelenséget nem véletlenül nevezték el Blood Fallsnak, vagyis Vér-vízesésnek.

Több mint száz éve ismerjük a „vérző” gleccsert
A Blood Falls a McMurdo-szárazvölgyekben, a Taylor-völgyben található. Már maga a környék is eltér attól a képtől, amit általában az Antarktiszhoz társítunk: a rendkívül hideg és száraz vidéken hatalmas területek maradnak szinte teljesen hómentesek, így barna és szürke sziklák szabdalják a tájat.
Itt ér véget a Taylor-gleccser a Bonney-tó mellett, és itt bukkan elő időről időre a vöröses folyadék is.
A különös képződményt a Robert Falcon Scott vezette, 1910 és 1913 között zajló Terra Nova-expedíció során dokumentálta Thomas Griffith Taylor ausztrál geológus. A gleccsert és a völgyet később róla nevezték el. A vörös elszíneződést kezdetben algáknak tulajdonították, később azonban kiderült, hogy egészen más folyamat áll mögötte.
Ezért vörös a Blood Falls vize
A gleccserből előtörő folyadék rendkívül sós, és sok oldott vasat tartalmaz. A felszín alatt, oxigénszegény környezetben azonban még nem úgy néz ki, mint a Blood Fallsról készült látványos fényképeken.
A változás akkor kezdődik, amikor a sóoldat kijut a levegőre.
Sokáig leegyszerűsítve úgy magyarázták a jelenséget, hogy a vas a levegő oxigénjével érintkezve „megrozsdásodik”, és vas-oxidok festik vörösre a felszínt. Egy részletesebb, 2022-ben publikált vizsgálat azonban azt mutatta ki, hogy a kép ennél összetettebb.
A kutatók a Blood Falls mintáiban apró, amorf, vasban gazdag nanogömböket találtak. Ezek akkor keletkeznek, amikor a vízben oldott kétértékű vas a felszínen oxidálódik. A vizsgálat szerint éppen ezek az anyagok felelősek nagyrészt a jellegzetes vörösesbarna színért, más ionok pedig tovább módosíthatják az árnyalatot.
De hogyan maradhat folyékony a víz az antarktiszi jég alatt?
A Blood Falls talán még érdekesebb kérdése sokáig nem is a színe volt, hanem az, hogy hogyan létezhet egyáltalán folyékony víz egy ennyire hideg gleccser belsejében.
A Taylor-gleccser alatt és belsejében ugyanis egy rendkívül sós vízrendszer húzódik.
A sóoldat eredete a tengerhez vezethető vissza. A terület földtörténeti múltjában tengervíz került a Taylor-völgybe, amelynek egy része később a jég és az üledék alatt rekedt. A fagyás során a kialakuló jég a só nagy részét kiszorította magából, így a visszamaradó víz egyre töményebbé vált. A NASA összefoglalója szerint a víz eredete akár a pliocén földtörténeti korig, nagyjából ötmillió évvel ezelőttre is visszanyúlhat.
A magas sótartalom jelentősen csökkenti a víz fagyáspontját.
Emellett a részleges fagyáskor felszabaduló hő is hozzájárul ahhoz, hogy a folyadék a jóval fagypont alatti környezet ellenére mozoghasson a gleccserben.
Radaros vizsgálatokkal a kutatók olyan sós vízzel telített területeket azonosítottak a jégben, amelyek összeköttetést teremthetnek a gleccser alatti vízrendszer és a Blood Falls között. A 2017-ben publikált eredmények szerint a folyadék repedéseken keresztül juthat egyre közelebb a felszínhez.
Nem is igazi vízesés
A Blood Falls elnevezés alapján könnyű elképzelni, hogy a Taylor-gleccser oldalán állandóan vörös víz zúdul lefelé. Valójában nem ez történik.
A sóoldat szakaszosan tör a felszínre.
Egyes időszakokban intenzívebb lehet a folyás, máskor szinte teljesen megszűnik, miközben a korábbi kifolyások után maradt vöröses foltok továbbra is jól láthatók.
A kutatóknak még az antarktiszi tél alatt is sikerült aktív sóoldat-kibocsátást megfigyelniük. A pontos folyamat azonban továbbra sem teljesen tisztázott: jól ismerjük a víz eredetét és lehetséges útját, de azt, hogy pontosan mi váltja ki az egyes felszíni kitöréseket, a tudomány még ma sem érti tökéletesen.
A vörös víznél is nagyobb meglepetés lapult a jég alatt
Amikor a kutatók megvizsgálták a Blood Falls vizét, még különösebb felfedezést tettek.
A gleccser alatti sós vízben ugyanis mikroorganizmusok élnek.
Ez azért figyelemre méltó, mert ezeknek az élőlényeknek olyan környezetben kell fennmaradniuk, ahol rendkívül hideg van, nincs napfény, magas a sókoncentráció, és nagyon kevés hozzáférhető tápanyag áll rendelkezésre.
A Blood Fallsból származó minták genetikai és geokémiai vizsgálata már a 2000-es években igazolta egy aktív mikrobiális közösség jelenlétét. Egy 2007-es kutatásban vizsgált mikroorganizmusok jelentős része tengeri eredetű élőlényekkel mutatott rokonságot, ami a sóoldat tengeri eredetét is alátámasztotta.
Mivel napfény nem jut el hozzájuk, ezek az élőlények nem támaszkodhatnak hagyományos fotoszintézisre. Ehelyett különböző kémiai reakciókból nyernek energiát, miközben többek között a vas, a kén és a szén körforgásában vesznek részt.
Még a Marson keresett élethez is adhat támpontokat
Éppen ezért a Blood Falls ma már messze nem pusztán az Antarktisz egyik furcsa természeti látványossága.
A McMurdo-szárazvölgyeket a NASA és más kutatóintézetek régóta használják a Mars bizonyos környezeteinek földi analógjaként. Rendkívüli hidegük, szárazságuk és sajátos geológiai viszonyaik ugyanis részben hasonlítanak azokhoz a feltételekhez, amelyekkel más bolygókon találkozhatunk.
A Blood Falls különösen azért érdekes az asztrobiológusok számára, mert bizonyítja, hogy a Földön működő mikrobiális ökoszisztéma maradhat fenn vastag jég alatt, napfény nélkül, hideg és rendkívül sós környezetben. A kutatók ezért a Blood Fallshoz hasonló rendszerek tanulmányozásával azt is próbálják megérteni, milyen jeleket érdemes keresni a Földön kívüli jeges világokon.

