„Elveszi a hajózás örömét” - kiakadtak a luxushajók utasai, hogy nem ihatnak korlátlanul
A Norwegian Cruise Line (NCL) hajózási társaság mostantól 5 dollár felárat számol fel az ebéden felüli minden főételért, amelyet az éttermekben rendelnek, emellett az eddigi korlátlan szobaszervizt két étkezésre limitálja. A cég jövő év márciusától az eddigi fedélzeti italcsomagot sem biztosítja, amely jelenleg lehetővé teszi az utasok számára, hogy korlátlan mennyiségű alkoholos italt rendeljenek akkor is, amikor a cég Bahamákon található magánszigetére, a Great Stirrup Cay-re utaznak. Ez azt jelenti, hogy az óceánjárók utasainak extra díjat kell fizetniük majd a koktélokért, borokért és sörökért, miután leszálltak – írja a Market Watch.

Az NCL a változásokat több okkal magyarázza. Az új szobaszerviz-szabályzatot illetően a vállalat szóvivője a hatékonyság növeléséről, a frissesség fenntartásáról, valamint a hulladék és a várakozási idő csökkentéséről beszélt. Nem mellesleg megemlítette, hogy az italpolitika átalakítása éppen akkor történik, amikor az NCL „jelentős fejlesztéseket vezet be a vendégszolgáltatások terén”, és hozzátette, hogy bizonyos italok – például a jeges tea és a gyümölcslé – továbbra ingyenesek lesznek.
A Wall Street-i elemzők azonban egészen más dolgokat emlegetnek a Norwegian Cruise Line korlátozásai kapcsán, amelyeket illetően sok utas kifejezte felháborodását.
A Norwegian új korlátozásai akkor léptek életbe, amikor anyavállalatának részvényárfolyama csökkent – szerdai záráskor 2025-ben több mint 8%-kal esett vissza. Ez annak ellenére történt, hogy a hajózási iparág az utóbbi időben virágzó üzletágnak örvend, és a Norwegian fő versenytársai – a Carnival Corp. és a Royal Caribbean Cruises – erős részvényárfolyam-növekedést könyvelhettek el.
A MarketWatch-nak nyilatkozó elemzők szerint az NCL híres arról, hogy lazábban kezeli a költségeket, és az új politika ezen attitűd változását jelezheti. Hozzátették, talán nem véletlen, hogy a változások a vezetőség átalakítása után következtek be. Az elemzők szerint
az új korlátozások nem feltétlenül lesznek hatalmas hatással az bevételre, de eredményezhetnek némi megtakarítást – az NCL élelmiszerköltségei meghaladják a 300 millió dollárt évente.
Az utasok véleménye vegyes. „Mi lesz a következő, tányéronkénti díj a büfében?” – írta valaki a Cruise Critic weboldalán. Allie Hubers, a Candid Cruise & Travel weboldal bloggere azt mondta, a bejelentés kérdéseket vet fel benne a cég pénzügyi stabilitását illetően, és további költségcsökkentések gyanúját is.
Ez elgondolkodtatott, hogy a jövőben is náluk foglaljak-e hajóutat
– fogalmazott. Az online fórumokon az utasok hangosan tiltakoztak a változások ellen. „Ez egy kicsit elveszi a hajózás örömét” – írta egyikük.
De Debbie Cabral, egy másik NCL-törzsvendég megszólalásából például az derül ki, hogy
az utasok talán észre sem veszik az ételeket illető korlátozásokat. Cabralnak a bőséges adagok miatt nincs szüksége további főételre vacsoraidőben. „Alig tudom megenni azt, amit most adnak” – mondta.
Colleen McDaniel, a Cruise Critic főszerkesztője arra figyelmeztet, hogy nem ritka, hogy az egyik hajózási társaság követi a másik példáját, amikor az árak és más szabályok megváltoztatásáról van szó.

