Mostantól fizetős lesz a belépés az Etna leghíresebb krátereihez - sokan kiakadtak a döntésen
Az Etna déli lejtőjén, mintegy 1900 méteres tengerszint feletti magasságban találhatók a híres Silvestri-kráterek, amelyek az 1892-es vulkánkitörés során alakultak ki. Ma ezek az Etna leglátványosabb természeti nevezetességei közé tartoznak, és évente mintegy egymillió látogatót vonzanak. Eddig szabadon megközelíthetők voltak, de ez most megváltozik – írja a Trip Dir.
A kráterek tulajdonosa, a vállalkozó Francesco Russo Morosoli bejelentette:
5 eurós (kétezer forintos) belépődíjat vezetnek be a területre.
Az intézkedés alól azonban a szicíliaiak mentességet kapnak. „Sajnos rengetegen szemetelnek a területen, ráadásul a turisták kövekből szíveket és neveket raknak ki, emiatt kénytelenek vagyunk szabályozni a bejutást” – mondta Morosoli az olasz sajtónak. A Silvestri-kráterek 1997 óta a Morosolihoz köthető vállalat tulajdonában vannak, és magántulajdont képeznek.

A természet védelme a cél
Morosoli hangsúlyozta: „A terület nem állami tulajdon, és nem is a legmagasabb védettségi kategóriába tartozó övezet – ennek ellenére kötelességünknek érezzük, hogy megóvjuk azt.” A vállalkozó szerint az 5 eurós díj fedezi majd a karbantartás és a szemétszállítás költségeit, valamint a tájékoztató anyagok, padok és hulladékgyűjtők fenntartását. „Ez egy kis hozzájárulás, ami biztosítja, hogy a látogatók kulturált, rendezett környezetben élvezhessék az Etnát” – tette hozzá.
Sokan nem örülnek
A döntés nagy felháborodást váltott ki mind a helyi közösség, mind a politikai és tudományos körök részéről. A Nicolosi önkormányzat – amelynek területén az Etna található – szkeptikusan fogadta az intézkedést. A Szicíliai Regionális Parlamentben, a közösségi médiában, valamint a turisztikai és természetvédelmi szervezetek körében is nő az elégedetlenség.
Giuseppe Riggio, a Cataniai Alpin Klub (CAI) elnöke így fogalmazott: „A Silvestri-kráterek mindig is az első, szabadon látogatható helyszínt jelentették azok számára, akik közvetlenül akarták megtapasztalni az Etnát. A belépődíj bevezetése keserű szájízt hagy mindenkiben.” Nicolosi polgármestere, Angelo Pulvirenti pedig még határozottabban bírálta a döntést:
„Az Etna a világ kulturális örökségének része – nem kezelhető magántulajdonként.”
A Silvestri-kráterek jóval a vulkán fő kráterei alatt helyezkednek el, 3400 méter fölé emelkednek. A területet a turisták gyakran használják kiindulópontként az Etna felső zónájához vezető túráikhoz. Az Etna egyébként az utóbbi időben többször is kitört, a környéke nemzeti parkként védett terület. 2013 óta a UNESCO világörökség része, és az olasz idegenforgalom egyik legfontosabb szimbóluma.

