A Wizz Air megerősítette, hogy Varsóból Barcelonába tartó járatuk röviddel a felszállás után kénytelen volt visszafordulni – írja Portfolio.hu.
A közlemény szerint a Varsóból Barcelonába tartó W6 1475D járatnál madárral való ütközés gyanúja merült fel, ezért a gép röviddel a felszállást követően visszafordult, majd biztonságosan leszállt a varsói Chopin repülőtéren, ahol elvégezték a kötelező műszaki vizsgálatokat.

A légitársaság hozzátette, hogy az utasok egy másik repülőgéppel folytatták útjukat, és helyi idő szerint délután két órakor rendben megérkeztek Barcelonába.
A madárral való ütközés – szaknyelven „bird strike” – komoly veszélyt jelent a repülésbiztonságra, mivel a nagy sebességgel mozgó repülőgépet még egy viszonylag kis testű madár is jelentősen károsíthatja. A legkritikusabb helyzetek a felszállás és a leszállás során fordulnak elő, amikor a gép alacsonyabb magasságon repül, és nagyobb az esélye a találkozásnak.
Egy madár becsapódása megsértheti a hajtóművet, ami akár annak leállásához is vezethet, emellett károsodhat a szélvédő vagy a szárny is. Bár a modern repülőgépeket úgy tervezik, hogy ellenálljanak bizonyos mértékű ütközésnek, a “bird strike” komoly műszaki vizsgálatot tesz szükségessé, és indokolt esetben a járat azonnali megszakításához vagy kényszerleszálláshoz vezethet.
Városi környezetben hasonló károkat képesek ma már okozni a légifolyosók környezetében megjelenő drónok, amelyek szintén pontenciális veszélyt jelenthetnek a kereskedelmi járatokra.

