Budapestre készültek, Bukarestbe foglaltak jegyet: a legdurvább bakik, amiket elkövetnek az utazók
A világ több repterén is előfordul, hogy az utazók egy másik, hasonló nevű reptérrel keverik őket össze: ebből egyszerre születnek vicces történetek és jelentős anyagi károk. Nézzük, mely repterek neveire érdemes odafigyelni, mikor repülőjegyet foglalunk!
Budapest is a könnyen összekeverhető helyszínek között van
A legismertebb példák közé tartozik, amikor Budapest helyett Bukarestbe érkeznek utasok: egy TikTok-videó szerint például nemrég egy pár kötött ki a román fővárosban, miközben eredetileg Magyarországra szerettek volna utazni. Bár végül élvezték a várost, a hibából származó pluszköltségek és az elmaradt foglalások jelentős anyagi teherrel jártak.

Németországban klasszikus esete a félreértéseknek a Frankfurt am Main és Frankfurt-Hahn közötti különbség. Az előbbi egy nemzetközi repülési központ, míg az utóbbi 120 kilométerrel arréb fekszik a Hunsrück-hegységben, és csatlakozásai meglehetősen korlátozottak. Egy brit turistacsoport például a híres frankfurti karácsonyi vásárra indult, de Hahnban szállt le, és végül 350 eurót kellett taxira költeniük, hogy eljussanak úti céljukhoz.
A San José név is több városhoz tartozik: található ilyen Kaliforniában, Costa Ricán és Mexikóban is. Egy ausztrál utazó például csak denveri átszálláskor jött rá, hogy rossz San Joséba szól a jegye. Bár a Costa Rica-i reptér neve hivatalosan Juan Santamaría International Airport, a városnév hasonlósága mégis gyakran félrevezeti az utasokat.
Hasonlóan megtévesztő a Sydney–Sidney helyzet. Egy amerikai utas Ausztrália helyett az amerikai Montanában találta magát, más pedig a kanadai Sydney városában szállt le, pedig nem oda tartott.
Granada és Grenada esete szintén tanulságos: egy utas Spanyolország helyett a Karib-tengerre repült, és bár a légitársaság fedezte a továbbutazása költségeit, az idővesztesége jelentős volt. Ugyanez előfordult már más városnevekkel is, például Dakar (Szenegál) és Dhaka (Banglades) esetében, ahol egy amerikai házaspárnak drága átfoglalásokkal kellett megoldania a problémát.
A repülési idő és a reptéri kódok ellenőrzése segíthet elkerülni a hasonló bakikat.
A legfontosabb tanulság: mindig érdemes alaposan átnézni a repülőjegyet, különösen a reptér kódját – a hasonló nevű repterek gyakran direkt emiatt kapnak nagyban eltérő kódot. Ha mégis tévedés történik, azonnal vegyük a kapcsolatot a légitársasággal, a legtöbb esetben ugyanis segítenek a továbbjutásban. Bár ezek a hibák stresszesek és költségesek lehetnek, legalább lesz egy jó sztorink a következő családi, baráti összejövetelen!

