Magyarország környezete rendkívül változatos, és örömteli fejlemény, hogy olyan állatfajok is visszatérnek eredeti élőhelyükre, amelyeket korábban már eltűntnek hittünk. A túrázók, kirándulók időnként szembe találkozhatnak ezekkel az élőlényekkel – köztük veszélyes ragadozókkal is, mint amilyen a vipera – írja a Veol.
Két vipera is aktív Magyarországon
Jelenleg két mérgeskígyófaj fordul elő hazánkban. A keresztes vipera megtalálható többek között a Bakonyban, Zala és Somogy megyében, Tokaj környékén, a Tiszaháton és Szabolcs-Szatmár-Bereg térségében – legnagyobb egyedszámban a somogyi Baláta-tó körül élnek. A másik hazai faj, a rákosi vipera, főként a Fertő–Hanság vidékén lelhető fel.

Fotó: Getty Images
Nem támad, csak ha veszélyben érzi magát
Bár sokan tartanak a viperáktól, Homoki András erdészeti és vadgazdálkodási szakértő hangsúlyozta:
ezek az állatok nem agresszívak.
Kizárólag akkor harapnak, ha fenyegetve érzik magukat. Épp ezért tilos megközelíteni vagy megérinteni őket, és semmiképp sem szabad elkergetni a kígyót. Általában maguktól elmenekülnek az ember elől.
A hazai viperák mérge ugyan erős, de kis mennyiségben termelődik, és a kígyók csak valódi veszély esetén használják. A harapások jelentős része úgynevezett „száraz harapás”, azaz méreg nélkül történik. Ha mégis bejut méreg a szervezetbe, azonnali orvosi segítségre van szükség – különösen gyermekeknél, időseknél vagy krónikus betegséggel élőknél, akiknél súlyosabb szövődmények is felléphetnek.
Könnyen összetéveszthető a siklóval
A viperák külsejükben hasonlítanak a siklókra, és kiválóan alkalmazkodnak a környezetükhöz. Rejtőzködő életmódjuk miatt ritkán lehet őket észrevenni. Magyarországon évente átlagosan 3–4 kígyómarást jegyeznek fel – ezek mindegyike orvosi kezelést igényel, még enyhébb tünetek esetén is.

Fotó: Getty Images
Az elmúlt évtizedekben két halálos kimenetelű marás történt 60 év alatti áldozatokkal; az egyik esetben allergiás reakció volt a halál oka – holott a hazai ellenszerek hatékonyan képesek kezelni a viperamarást. 2023-ban egy magyar férfit Ausztriában mart meg vipera – őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A marás hatására súlyos keringési problémák alakulhatnak ki: vérnyomásesés, szívritmuszavar, erős fájdalom, duzzanat és bőrpír a harapás helyén. Súlyosabb esetekben az egész végtag is bedagadhat, ezért akkor is érdemes orvoshoz fordulni, ha a tünetek kezdenek enyhülni.
