Egészen radikális módon növelnék bevételeiket a fapados légitársaságok: felmerült a repülőgépes állóhelyek ötlete, írja a Daily Mail. Egyelőre egyik légitársaság sem vállalta hivatalosan, hogy ezek bevezetésére készülne, az utasoknak mégis van miért aggódni: egészen konkrét tervek léteznek az ötlet megvalósítására.
Egyelőre senki sem vállalta fel
A riadót a 2,8 millió követővel rendelkező @entrepreneurshipquote Instagram-fiók fújta meg: e felhasználó szerint a kerékpárülés-szerű, párnázott székek lehetővé tennék az utasok számára, hogy teljes leülés nélkül hátradőljenek.
Az újfajta “ülőhelyek” akár már 2026-ban bevezetésre kerülhetnek,
jelezte a fiók. Az üléseket az Aviointeriors gyártó tervezte: közlésük szerint 20 százalékkal növelné a repülők utaskapacitását. Az Avionteriors azonban nem válaszolt a Daily Mail megkeresésére, és egyelőre egyetlen légitársaság sem erősítette meg hivatalosan, hogy bevezetné ezt a profitnövelő megoldást.
Nem teljesen új az ötlet
Az álló ülés Skyrider 2.0 névre hallgat, és a 2018-as hamburgi Aircraft Interiors Expo kiállításon mutatták be először. A lovagláshoz használt nyereghez hasonló ülés egy korábbi koncepció továbbfejlesztett változata, amelyet 2010-ben próbáltak bevezetni, sikertelenül. A Skyrider 2.0 több párnázattal és szilárdabb rögzítéssel rendelkezik, az egyes sorokat rudak erősítik a mennyezethez és a padlóhoz, a keret pedig nem csak egy sínre van rögzítve.
A 2018-as nyilatkozatában a vállalat így fogalmazott:
A Skyrider 2.0 egy innovatív ülés. Rendkívül nagy sűrűségű utastér kialakítását teszi lehetővé a repülőgépekben. A Skyrider 2.0 szélesebb utasréteg számára teszi elérhetővé az utazási élményt, és hasznos teret teremt a vegyes osztályok bevezetéséhez a repülőgépeken.
“Fő jellemzője az innovatív alsó rész, amely biztosítja az utasok jobb üléspozícióját, lehetővé téve a székek kisebb távolságra történő felszerelését, miközben a kényelem is megfelelő marad. A szék kialakítása lehetővé teszi a légitársaságok számára, hogy 20 százalékkal növeljék az utasok számát, ami a nyereség növekedését eredményezi.”

A vállalat azt is hozzátette, hogy a Skyrider 2.0 súlya feleakkora, mint a standard turistaosztályú üléseké, és kevesebb alkatrészből áll, ami “minimális karbantartási költséget” jelent. Állításuk szerint ez az ülés “az olcsó repülőjegyekkel való hozzáféréssel az utasélmény új dimenzióját” nyitná meg.
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary korábban nyíltan kijelentette, hogy szeretné bevezetni az állóhelyeket.
2012-ben azt mondta, hogy Boeing 737-es és 800-as gépekbe 10 sor állóhelyet és 15 sor hagyományos ülést építene be. A fapados légitársaság vezérigazgatója akkor 1 és 5 font (jelen árfolyamon 480 és 2400 forint) közé helyezte a potenciális állóhelyek árát.
