Google Térkép mostantól a vendéglátóhelyeknél található ételfotókat is analizálja, és – jó esetben legalábbis – beazonosítja, hogy az étlap melyik tételéről van szó – számolt be a 9to5Google. A tárgyfelismerésen alapuló funkció a felhasználók és a vállalkozások által felöltött képeket egyaránt elemzi.
Az újítás az éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóhelyek profiljának „Fotók” füle alatt elérhető: a képek lapozgatása során egyes fényképek alatt egy kártyát találhatunk. A funkció ígérete, hogy a kis kártyák
megmutatják az adott étel nevét és az étlapon szereplő leírását, valamint megjeleníthetik az árat is, és olyan feliratokat, mint „népszerű” vagy „vegetáriánus”.

Annak érdekében, hogy a szolgáltatás hibáit minimalizálják, a Google lehetőséget kínál a tartalom szerkesztésére is, amelynek keretében a téves információkon túl azt is jelezhetjük például, ha egy étel neve sértő.
Címlapkép: AFP
