Évek óta nem látott frissítést kap a Google Térkép - teljesen megváltozhat, ahogy vezetünk
Hosszú évek óta nem érkezett a mostanihoz hasonló változás a Google Térképhez. A vállalat az első felhasználóknál már elérhetővé is tette az új funkciókat, a frissítés pedig nem csak a térképek kinézetét, hanem a navigáció használatát is jelentősen átalakíthatja.
Az Android Police beszámolója szerint a Google bevezeti az úgynevezett Immersive Navigation funkciót, amely jóval részletesebb és látványosabb útvonaltervezést kínál. A felhasználók többé nem csupán egy hagyományos térképet látnak majd, hanem szinte belekerülhetnek a digitálisan megjelenített utcák, házak és tájak közé.
Élethű épületek jelennek meg a Google Térképen
A legnagyobb változást az új, részletes 3D-s megjelenítés hozza. A Google Térkép valósághűbben ábrázolja majd az épületeket, hidakat és jellegzetes tereptárgyakat, így a sofőrök könnyebben felismerhetik, pontosan hol járnak.
A navigáció közben megjelenő házak, utcák és tájak sokkal jobban hasonlítanak majd arra, amit az autóból kinézve valóban látunk.
Az alkalmazás például azt isjelzi majd, ha egy híd alatt haladunk át, vagy magas épületekkel szegélyezett utcába érkezünk. Az új nézetben az egyes forgalmi sávok mellett a közlekedési lámpák és a stoptáblák is jól felismerhetők lesznek. A továbbfejlesztett nagyításnak köszönhetően a sofőrök messzebbre előretekinthetnek az útvonalon, és időben felkészülhetnek a következő manőverre.
Bár a 3D-s navigáció első pillantásra kifejezetten látványos, egyesek szerint a részletes grafika akár el is vonhatja a vezető figyelmét. Hogy valóban megkönnyíti-e a tájékozódást, vagy inkább túl sok információt jelenít meg, azt mindenki eldöntheti majd.
Természetesebben szólalhat meg a navigáció
A Google nem csak a térképek külsején változtat, a hangutasításokat is átdolgozta. A vállalat szerint az új útmutatások természetesebben hangzanak majd, mintha csak egy mellettünk ülő utas segítene a tájékozódásban.
A navigáció például nem csupán annyit mond, hogy hajtsunk ki egy adott lehajtónál, hanem részletesebben fogalmazhat. Olyan utasítást is adhat, hogy haladjunk el a következő kijárat mellett, majd az azt követőnél térjünk le.
Az alternatív útvonalaknál szintén több információ jelenik majd meg. A Google Térkép megmutathatja például, hogy egy másik útvonalon kisebb a forgalom, viszont hosszabb távolságot kell megtennünk. Így a sofőr könnyebben eldöntheti, hogy a gyorsabb, rövidebb vagy kevésbé zsúfolt útvonalat választja.
Még a bejáratot és a parkolóhelyet is megmutathatja
Az úti cél közelében újabb látványos segítség jön majd. A Google Térkép Street View-előnézetet mutathat az érkezési pontról, így a felhasználó már az utazás vége előtt láthatja, hogyan néz ki a keresett épület vagy környék.
Amennyiben pontos házszámot adunk meg, az alkalmazás akár a megfelelő bejáratot is megjelölheti.
Bizonyos esetekben parkolási javaslatot is kaphatunk, ami különösen ismeretlen vagy zsúfolt városi környezetben lehet hasznos.

Kik kapják meg először az új Google Térképet?
A Google tervei szerint az Immersive Navigation hosszabb távon minden támogatott platformon és valamennyi országban elérhető lesz. A funkciót a szerveroldalon kapcsolják be, ezért várhatóan nem minden felhasználónál jelenik meg egyszerre. Az első körben Android és iOS telefonokon, valamint Android Auto és Apple CarPlay használata mellett válik elérhetővé, egyelőre azonban csak az Egyesült Államokban.
A frissítés automatikusan aktiválódik majd, ezért a felhasználóknak nem kell külön beállítást keresniük az alkalmazás menüjében a funkció használatához.
Azt még nem közölték, mikor érkezhet meg az új, háromdimenziós navigáció itthonra, és más európai országok bevezetési időpontjáról sincs pontos információ.

