Európa legszélesebb vízesése: ebben a természeti kincsben még fürödni is lehet
A Kuldīga mellett húzódó Ventas Rumba vízesésmindössze körülbelül kétméteres, miközben a víz több száz méteren keresztül terül szét a Venta folyó természetes sziklaküszöbén.
Nyáron, alacsonyabb vízállásnál a vízesés egyes részein csak térdig ér a víz, ezért a látogatók akár a folyóba is belegázolhatnak. Nagyobb esőzések és a tavaszi hóolvadás idején viszont jelentősen megnő a vízhozam és a sodrás, ilyenkor a sekély vízlépcső merőben más arcát mutatja.
Egy vízesés, ahol nyáron fürdeni is lehet
A Ventas Rumba a nyugat-lettországi Kuldīga mellett, a Venta folyón található.
A víz egy lapos dolomitrétegen bukik át, ezért a vízesés nem magas, viszont rendkívül széles. Ennek köszönhető, hogy tökéletesen alkalmas fürdésre.
A természeti látványosság szélessége a vízállással változik. A hivatalos helyi turisztikai oldal szerint a víz szélessége normál körülmények között 200–250 méter között alakul, ami a tavaszi áradáskor pedig akár 270 méterre is nőhet. Az esési magasságot 1,6–2,2 méterben jegyzik.

A Ventas Rumba egyik legfontosabb sajátossága a rendkívül lapos vízlépcső. Alacsony vízállásnál a sziklák között alakulnak ki azok a sekély részek, ahol a víz csak térdig ér. Ezeken a szakaszokon a látogatók a folyóba léphetnek, a kisebb vízfüggönyök alatt pedig közvetlenül is meg lehet tapasztalni a lezúduló vizet.
Kuldīgától nem messze, Mārtiņsala területén egyébként külön fürdőhely is található a Venta folyón,
Eső után már egészen máshogy fest a Ventas Rumba
A vízállás döntően meghatározza, mennyire lehet megközelíteni a Ventas Rumbát.
Hosszabb esőzés vagy tavaszi hóolvadás után a Venta vízhozama jelentősen megnő, a víz pedig nagyobb területen áramlik át a dolomitküszöbön.
Ilyenkor a sekély, gázolható részek eltűnnek, összefüggő víztömeggé válik a zuhatag. Ilyen körülmények között a nagyobb sodrás miatt a vízesésen való átkelés veszélyes lehet, ezért a magasabb vízállású időszakban kizárólag a partokról érdemes megfigyelni a zuhatagot.
Kuldīga városa közvetlenül a vízesés mellett épült ki
A Ventas Rumba nem egy távoli, nehezen megközelíthető természeti helyszín, hiszen Kuldīga történelmi városrésze közvetlenül a Venta mellett fekszik. A vízesés a város fejlődésében is fontos szerepet játszott, ugyanis a természetes vízlépcső akadályozta a hajózást.
A Venta korábban kereskedelmi útvonal volt, a vízesésnél azonban a hajóknak meg kellett állniuk: az árut ki kellett rakodni, majd szárazföldön továbbítani.
A folyó és a vízesés ezért Kuldīga gazdasági fejlődésében is szerepet kapott.

Kuldīga történelmi óvárosát 2023-ban felvették az UNESCO világörökségi listájára. A világörökségi terület értékei között a Venta folyó és a város történelmi környezete is szerepet kap.
A vízesés mellett egy történelmi híd is áll
A Ventas Rumba közelében található Kuldīga régi téglahídja, amely a Venta fölött vezet át. Az 1874-ben épült híd 164 méter hosszú, és nagyjából 200 méterre található a vízeséstől.
A folyóparton kialakított gyalogos útvonalakról több ponton is meg lehet közelíteni a vízesést. A környék egyik kijelölt sétaútja a Venta partját követi, és közvetlen rálátást biztosít a Ventas Rumbára.
Rigából érdemes autóval továbbindulni
A Ventas Rumba felfedezését érdemes egy rigai városnézéssel összekötni: Budapestről repülővel lehet eljutni Lettország fővárosába, majd Rigából bérelt autóval nyugat felé, Kuldīga irányába indulni. A város mintegy 155–165 kilométerre fekszik Rigától, az út nagyjából két óra, de a közvetlen tömegközlekedési lehetőségek kevésbé kényelmesek, ezért a bérautó praktikusabb megoldás.
Az autós út egyik előnye, hogy a Ventas Rumba mellett több látnivalót is be lehet fűzni ugyanabba a kirándulásba. Kuldīga közelében található a Riežupe Sand Caves, Lettország leghosszabb, mintegy két kilométeres föld alatti homokbarlang-rendszere, amelyből 460 méter látogatható.
A Kuldīgától keletre fekvőWine Hill of Sabileés az Abava-völgy szintén útba ejthető, a környékhez pedig az Abavas Rumba vízesés is hozzátartozik. A Rigából Kuldīga felé vezető útvonalon a Jaunmoku pils kastély is beilleszthető a programba.

