A testvérek összevesztek, de a banda visszatért - egy zenekar, ami már a turizmust képes befolyásolni
Az Oasis 2027-es turnéjának bejelentése után valamin egészen váratlan történt – szinte azonnal megugrott az érdeklődés több európai úti cél iránt. Glasgow esetében például 25-ször annyi utazási keresést mértek, mint egy évvel korábban.
Persze ezen lehetne csodálkozni, de a zenekar 2025-ös visszatérése már megmutatta, hogy az Oasis-koncertek nemcsak a stadionokat képesek megtölteni: a környékbeli szállások áraira és foglaltságára is, ezzel együtt a turizmusra mért hatásuk igazán látványos.
Az Europa Press spanyol hírügynökség az eDreams információi alapján számolt be minderről.
Utóbbi a kontinens egyik jelentős online utazási oldala, ahol többek között repülőjegyekre és szállásokra lehet keresni és foglalni. Vagyis az adatok nem egy közvélemény-kutatásból, hanem az utazók tényleges kereséseiből származnak.
Más országokban is óriási az érdeklődés
Több európai városra is hatással volt a tájékoztató: Münchenre 17-szer annyian kerestek rá, de Manchester, Róma, Barcelona, Amszterdam és Párizs esetében is többszörösére emelkedett az érdeklődés.
Fontos ugyanakkor, hogy ezek keresések, és nem már lefoglalt utazások, ráadásul a vizsgálat a turné bejelentése után kialakult hirtelen érdeklődést mutatja. Arra azonban így is jól rávilágít, milyen tömegek kezdtek azonnal utazásban gondolkodni az Oasis miatt.
A zenekar hivatalos oldalán közzétett program szerint a 2027-es turnén 38 koncertet tartanak. Glasgow-ban öt, Manchesterben tizenegy fellépést terveznek, de München, Barcelona, Amszterdam, Párizs és Róma is szerepel az európai helyszínek között.
Miért tud ekkora tömeget megmozgatni egy brit zenekar?
Az Oasis a 90-es évek brit rockzenéjének egyik legnagyobb együttese, amelyet a manchesteri Gallagher fivérek, Liam és Noel tettek világhírűvé. Olyan dalaik váltak generációs slágerekké, mint a Wonderwall, a Don’t Look Back in Anger, a Live Forever vagy a Champagne Supernova.

A Rock & Roll Hall of Fame szerint (ahova beválasztották a csapatot a világ leghíresebb, legnagyobb hatású zenekarai mellé) pályafutásuk során világszerte több mint 100 millió lemezt adtak el. A zenekar saját összesítése több mint 30 különböző nemzetközi nagydíjat említ, emellett pedig 22 egymást követő brit Top 10-es kislemezzel Guinness-rekordot is felállítottak.
Az 1994-es Definitely Maybe minden idők leggyorsabban fogyó brit debütáló albuma lett megjelenésekor, az egy évvel később kiadott (What’s the Story) Morning Glory? pedig végképp a korszak meghatározó zenekarává emelte az Oasist.
1996-ban két este alatt mintegy negyedmillió ember előtt játszottak az angliai Knebworthben – erről a zenekar hivatalos történeti összefoglalója is beszámol.
A sztorijukhoz ezzel együtt legalább annyira hozzátartozott Liam és Noel Gallagher állandó konfliktusa, mint a zenéjük.
A testvérek kapcsolata éveken át viharos volt, végül 2009-ben a feszültség szakításhoz vezetett. Noel Gallagher közvetlenül egy párizsi koncert előtt távozott a zenekarból, az Oasis pedig feloszlott.
Ezután 15 évig nem álltak újra össze. Éppen ezért váltott ki óriási visszhangot, amikor 2024-ben bejelentették a következő évi visszatérést.
A 2025-ös turnén már látszott az „Oasis-hatás” – az érdeklődés túllépte a netes keresést
A szállodaipari adatokat elemző CoStar szerint Cardiffban az Oasis 2025-ös koncertjének első estéjén 341 fontra (145 ezer forint) emelkedett egy szállodai szoba átlagára, ami rekordot jelentett a városban.
Összehasonlításképpen: Taylor Swift egy évvel korábbi cardiffi koncertjén 251 fontos (107 ezer forint) átlagárat mértek.
Az érdeklődés már jóval a koncert előtt látható volt. A CoStar egy korábbi elemzése szerint csaknem egy hónappal a fellépés előtt a cardiffi szállodai kapacitás 89 százaléka már foglalt volt az első Oasis-koncert éjszakájára.
A visszatérés nagyságrendjét jól mutatja az is, hogy a Rock & Roll Hall of Fame adatai szerint a 2025-ös turnéra több mint 2 millió jegyet adtak el, a koncertsorozat pedig mintegy 400 millió dolláros jegybevételt ért el.
A koncertek miatt egyre többen kelnek útra
Az Oasis sikere egy nagyobb turisztikai trendbe is beleillik. A brit zeneipart képviselő UK Music szerint 2025-ben rekordot jelentő 24,7 millió ember utazott brit koncertekre és fesztiválokra, köztük 2,1 millió külföldi látogató.
Ebben természetesen nem csak az Oasisnak volt szerepe: Beyoncé, Dua Lipa, Coldplay, Lana Del Rey és Kendrick Lamar is számos teltházas koncertet adott a szigetországban. Az adatok azonban jól mutatják, hogy a zenei turizmus már önmagában is komoly utazási tényezővé vált.

