Kiakadt a német vállalkozó Horvátországon: 18 éve jár vissza, most betelt nála a pohár
Tizennyolc éve jár rendszeresen Horvátországba, házat vásárolt Brač szigetén, és idővel a helyi közösség részévé vált. Christoph, egy frankfurti német vállalkozó most mégis úgy érzi, hogy az a Horvátország, amelybe annak idején beleszeretett, lassan eltűnik.
A férfi nyílt levelét a Kroatien-nachrichten.de közölte, szerintük olyan írásról van szó, amelyet minden vendéglátósnak és polgármesternek érdemes lenne elolvasnia. Christoph nem egyszeri nyaralóként fogalmaz meg kritikát: Bračot második otthonának tekinti, így közelről figyelte meg, hogyan változott meg az elmúlt közel két évtizedben a sziget és a horvát turizmus. Szerinte a mind erősebb üzleti szemlélet és a gyors profitszerzés lassan éppen azt kezdi ki, amiért sok külföldi vendég évről évre visszatért Dalmáciába: az egyszerűséget, a közvetlenséget és a helyiekkel kialakuló személyes kapcsolatokat.
Egy egyszerű vacsora már annyiba kerül, mint Frankfurtban
Christoph úgy emlékszik vissza első horvátországi éveire, mint egy egészen más korszakra. Akkoriban szerinte még a nyári szezon is csak egy része volt a helyiek életének, nem pedig minden más fölé helyezett időszak.
Horvátországot barátságos, nyitott és vendégszerető országnak ismerték meg.
Még a főszezon kellős közepén is jutott idő egy kávéra, beszélgetésre, közös vacsorára vagy spontán találkozóra. Természetesen akkor is meg kellett élniük valamiből az embereknek, de Christoph szerint azóta alapjaiban változott meg az árképzés és a vendéglátás üzleti logikája. A német vállalkozó különösen az éttermi árakat nehezményezi. Egy egyszerű adag csevap vagy pljeskavica már 20-25 euróba, vagyis nagyjából 7200-9100 forintba kerülhet, míg egy steakért 35 eurót, közel 12 700 forintot is elkérhetnek.
Christoph Frankfurtból érkezett, így saját bevallása szerint egyáltalán nem szokatlanok számára a magas árak. Mégis nehezen tudja üzletileg indokolni, hogy egy egyszerű brači étkezés lassan ugyanannyiba kerül, mint egy vacsora Frankfurt belvárosában.
Szerinte ráadásul nem önmagában az a probléma, hogy drágult Horvátország.
Inkább azt érzi, mintha egyre több helyen az lenne az alapvető kérdés, hogy mennyit hajlandó még kifizetni a turista, mielőtt azt mondja: elég. A vállalkozó hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy a visszatérő német vendégeknek ne lenne pénzük ezekre az árakra. Sokkal inkább arról, hogy egyre kevésbé érzik azt, hogy a kifizetett összeg arányban áll azzal, amit cserébe kapnak.
Már a strandzuhanynak is ára van
Christoph szerint a változás nemcsak az éttermek számláin látható. Példaként egy apróságnak tűnő dolgot említ: a strandzuhanyt. A nyilvános öbölben, ahová évek óta járnak, korábban állt egy egyszerű, önkormányzat által felszerelt zuhany. Fürdés után le lehetett öblíteni a sós vizet, majd mindenki ment tovább. Ma ugyanez már pénzérmével működik.
Egy euró, vagyis körülbelül 360 forint természetesen senkit nem tesz tönkre – írja. Számára azonban nem is ez a lényeg, hanem az az érzés, hogy lassan minden egyes apró szolgáltatásnak külön ára lesz.
A férfit azonban még a drágulásnál is jobban zavarja, hogy hosszú évek után ismét kívülállónak kezdi érezni magát.
Évtizedes helyi kapcsolatok, befektetések és folyamatos jelenlét után egy adminisztratív változás miatt már nem tekintik helyi lakosnak. Christoph szerint ennek az üzenete számára egyszerű: valójában nem tartozol ide. Pedig az évek során barátságok, szomszédi kapcsolatok és bizalom alakult ki, és mivel minden évben visszatértek, egy idő után már nem turistaként gondoltak magukra.
Most azonban egyre erősebben azt érzik, hogy ismét egyszerű vendégekké váltak – méghozzá olyan vendégekké, akiktől elsősorban azt várják, hogy minél több pénzt költsenek.
„Nem Saint-Tropez-t kerestük, hanem Bračot”
Nyílt levele végén Christoph arra kéri a helyi vállalkozókat és döntéshozókat, hogy a rövid távú bevétel kedvéért ne áldozzák fel azt, ami hosszú időn át Horvátország egyik legnagyobb vonzerejét jelentette. Úgy látja, az országnak nincs szüksége arra, hogy a legdrágább, exkluzív mediterrán úti célokat utánozza. Szerinte Horvátország ereje éppen abban rejlett, hogy nem a francia Riviérát próbálta másolni.
„Számunkra Horvátország sosem volt a Côte d’Azur. És ezt bóknak szánom. Nem Saint-Tropez-t kerestük. Bračot kerestük” – fogalmazott.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy attól, hogy egy adag csevap 25 euróba, vagyis több mint 9000 forintba kerül, még nem válik luxusétellé. Ahogy egy hagyományos konoba sem lesz automatikusan luxusétterem pusztán attól, hogy egy vacsora fejenként 100 euróba, jelenlegi árfolyamon nagyjából 36 ezer forintba kerül.
A legfontosabbat sokkal nehezebb visszaszerezni
Christoph szerint az árakat később bármikor újra lehet gondolni. A házakat fel lehet újítani, az utakat meg lehet javítani, és a szolgáltatásokat is át lehet alakítani.
A bizalommal azonban más a helyzet.
Úgy véli, ha egyszer elveszik a turistákból az az érzés, hogy valóban szívesen látják őket, és kialakul bennük az, hogy elsősorban pénzforrásként tekintenek rájuk, azt már jóval nehezebb helyrehozni. A német vállalkozó ezért azt üzeni a horvát turizmus szereplőinek: érdemes megőrizni azt a vendégszeretetet és közvetlenséget, amely miatt az emberek hosszú éveken keresztül visszatértek az országba. Szerinte ez hosszú távon többet érhet, mint pár euró bevétel.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Megrázó fotók érkeztek a turistabusz balesetéről – Magyar...
„Norvégia nem való mindenkinek” – Zelei Anna több mint húsz...
Hat európai kisváros bekerült a világ legszebbjei közé - van...
Olyan alacsony a Velencei-tó vízszintje, hogy egész évre...
Felszálltak a jetskire, utána 16 óra horror jött apának és...
