A nyári főszezon kellős közepén két népszerű partszakaszt is lezártak az Isztriai-félsziget déli csücskében fekvő Medulinban.
A horvát üdülőhely Bumbiste és Centinera nevű strandjain jelenleg tilos a fürdés, miután egy csőtörés miatt fennáll a veszélye annak, hogy tisztítatlan szennyvíz kerülhetett a tengerbe.
Az ügynek időközben jogi következménye is lett: Ivan Kirac, Medulin polgármestere feljelentést tett. A település vezetése ugyanis úgy látja, hogy a szükséges javítási munkálatok nem haladnak kellő gyorsasággal.
Építkezés közben sérülhetett meg a vezeték
A veszély miatt Bumbiste és Centinera érintett részein azonnal fürdési tilalmat rendeltek el. A strandokon vörös zászlók és figyelmeztető táblák jelzik a nyaralóknak, hogy jelenleg nem szabad a vízbe menni.
Az első vízminőségi vizsgálatok ugyanakkor nem mutattak ki rendellenes értékeket.

Az Isztriai Régió Közegészségügyi Intézete ennek ellenére indokoltnak tartja a korlátozást, amely megfogalmazásuk szerint „a lehetséges egészségügyi kockázatokkal szembeni elővigyázatosságot” szolgálja.
Addig marad a tilalom, amíg minden mérés megfelelő nem lesz
Az önkormányzat közlése szerint a fürdési tilalom egészen addig érvényben marad, amíg a megsérült vezetéket teljesen helyre nem állítják. A strandokat csak akkor nyithatják meg ismét, ha az ezt követő vízminőségi vizsgálatok eredményei tartósan nem mutatnak semmilyen rendellenességet.
A Medulinban nyaralóknak azonban nem kell teljesen lemondaniuk a strandolásról. A turisták a korlátozás idején más közeli partszakaszokat is felkereshetnek, köztük Bijeca, Belvedere és Alba Chiara strandjait.
Az önkormányzat egy későbbi közleményében már aggodalmát fejezte ki a helyzet kezelése miatt. A település vezetése szerint a javítási munkálatok „nem a várt sürgősséggel” haladnak, miközben a meghibásodás éppen a nyári főszezonban érinti a népszerű üdülőhelyet.
Medulin önkormányzata a Vodovod Pula-Labin állami vízellátó és szennyvízkezelő vállalatot tartja felelősnek a károkozásért. Ivan Kirac polgármester az ügyben feljelentést is tett.
Komoly egészségügyi panaszokat okozhatnak a kórokozók
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tájékoztatása szerint a fekális eredetű baktériumok különösen veszélyesek lehetnek az emberi egészségre. Ezek közé tartozik az Escherichia coli, közismertebb nevén az E. coli, valamint az enterococcusok.
Az ilyen kórokozókkal szennyezett víz nemcsak hányással és hasmenéssel járó gyomor-bélrendszeri betegségeket idézhet elő.
A baktériumok bőrfertőzéseket és más egészségügyi panaszokat is okozhatnak, ezért Medulin érintett strandjain elővigyázatosságból mindaddig fenntartják a fürdési tilalmat, amíg a sérült vezetéket teljesen meg nem javítják, és a további vizsgálatok is megfelelő eredményeket nem mutatnak.
Az olasz Adrián is volt ideiglenes bezárás
Az Adria olaszországi partvidékén is történt hasonló eset ezen a nyáron. A közép-olaszországi Marche tartományban található San Benedetto del Tronto az Adria egyik népszerű tengerparti üdülőhelye.
A városban július 9-én ideiglenesen megtiltották a fürdést a Sentina természetvédelmi terület egyik partszakaszán, miután a vízmintában az engedélyezettnél magasabb E. coli-szintet mértek.
A korlátozás a Tronto folyó torkolatától északra fekvő területet érintette, a szennyezés pontos eredetét azonban az önkormányzat közleménye nem nevezte meg.

