A turisták sehol, a vendéglősök a fejüket fogják: szinte kiürült a népszerű európai sziget
Tavaly még történelmi rekordot ünnepelhetett Ciprus, hiszen a hivatalos adatok szerint több mint 4,53 millió turista érkezett az országba, 12,2 százalékkal több, mint 2024-ben. A turizmusból származó bevétel megközelítette a 3,7 milliárd eurót, a vendégek csaknem harmada pedig az Egyesült Királyságból érkezett. Ehhez képest 2026 tavaszán hirtelen fordulat következett, negatív irányba.
A Ciprusi Szállodaszövetség szerint a márciusi új foglalások száma csaknem 40 százalékkal zuhant, és áprilisban is hasonló volt a visszaesés – írj a Tourism Review.
A csökkenés a bevételeken is azonnal meglátszott: márciusban a turisztikai bevétel éves összevetésben 33,8 százalékkal, 85,6 millió euróra esett vissza.
Miért maradnak el a turisták Ciprusról?
A szakmai szervezetek elsősorban a Közel-Keleten kialakult háborús helyzettel és az ahhoz kapcsolódó bizonytalansággal magyarázzák a visszaesést.
Ciprus ugyan az Európai Unió tagja és népszerű mediterrán nyaralóhely, de földrajzilag közel fekszik a közel-keleti konfliktuszónához. A turisták aggodalmát tovább erősítette, hogy március elején drón csapódott be a sziget déli részén működő brit Akrotiri katonai támaszpontnál.
Az easyJet vezetője szerint a bizonytalanság miatt sok utas Spanyolország felé fordult, miközben Ciprus iránt gyengült a kereslet. A döntésekben nemcsak a biztonságérzet, hanem az üzemanyagárak emelkedése, a hosszabb repülési útvonalak és a dráguló repülőjegyek is szerepet játszhatnak.
A napokban Kiss Róbert Richárd is úgy nyilatkozott a 24.hu-nak, hogy a háború egyik legnagyobb vesztese Ciprus. A turisztikai szakértő ugyanakkor megjegyezte: Törökország felett is lőttek le drónokat, ott olyan erős állami marketingkampányt indítottak a turizmus életben tartására, hogy
sikerült eloszlatni mindenkinek a félelmét azzal kapcsolatban, hogy ne lenne biztonságos a nyaralás a török Riviérán.
Akár 450 ezer turista is hiányozhat a nyári szezonból
A larnacai és paphosi repülőteret működtető Hermes Airports szerint a légitársaságok mintegy 600 ezer ülőhelyet vettek ki az áprilistól októberig tartó nyári menetrendből. Ez legfeljebb ötszázalékos kapacitáscsökkenést jelent, az utasforgalom azonban ennél nagyobb mértékben, körülbelül 9 százalékkal maradhat el az előző évitől. Ez nagyjából 450 ezerrel kevesebb érkezőt jelentene.
A járatok többsége ugyanakkor nem szűnt meg teljesen.
A légitársaságok jellemzően a heti indulások számát csökkentették, így Ciprus légi összeköttetése továbbra is kiterjedt:
a nyári szezonban 54 légitársaság 165 úti célra, összesen 42 országba kínál járatokat.
Az év második felére várják a javulást
Bár a tavaszi számok komoly veszteséget mutatnak, a legfrissebb adatok némi reményt is adnak. A Hermes Airports szerint április 20. után a repülőgépek átlagos kihasználtsága 80-85 százalékra emelkedett a korábbi 76 százalékról, a brit és lengyel járatokon pedig már 90 százalék feletti értékeket mértek.
Kostas Koumis turizmusért felelős miniszterhelyettes június elején óvatos optimizmusról beszélt, és úgy vélte, hogy az év második felében folytatódhat a helyreállás. Az ágazat szereplői elsősorban az utolsó pillanatos foglalásokban, az utazási figyelmeztetések enyhítésében és a főszezon meghosszabbításában bíznak.
A nyári csúcsszezon közeledtével akár egyetlen kedvezőbb hét is sokat számíthat abban, hogy a sziget turizmusa mérsékelni tudja-e a tavaszi hónapokban elszenvedett veszteségeket.
Mit tanácsol a Konzuli Szolgálat?
Ciprus biztonsági besorolása IV. biztonsági kategória, vagyis alacsony biztonsági kockázatot rejtő, látogatható ország a magyar Konzuli Szolgálat oldala szerint, ugyanakkor a régióban kirobbant válsághelyzet miatt arra kérik a Cipruson tartózkodó magyarokat, hogy az Akrotíri (görögül Ακρωτήρι) és Dekélia (görögül Δεκέλεια) brit katonai bázisok közvetlen környékét lehetőleg kerüljék el.


