Ezzel a trükkel biztosíthatod, hogy üresen maradjon melletted az ülés a repülőn
Manapság sok légitársaságnál külön kell fizetni az ülőhelyek kiválasztásáért, és még így sem garantált, hogy az utazótársunkkal kettesben ülünk majd az adott sorban – gyakran becsúszik egy harmadik utas is. Egy tapasztalt utazási szakértő szerint azonban van egy egyszerű trükk, amellyel jó eséllyel üresen hagyható a középső ülé: Stacey Hamilton, a Private Tours England munkatársa évek óta heti rendszerességgel repül, és saját tapasztalatai szerint működik a módszere, számol be az Express.
Így válassz helyet!
Ha kettesben utazunk, érdemes a sor két szélén lévő széket lefoglalni. A középső ülés a legtöbb utas számára a legkevésbé vonzó, ezért jellemzően ez marad meg utoljára –
vagy egyáltalán nem foglalja le senki.
A szakértő szerint emellett érdemes a gép hátsóbb részében ülést foglalni, mert ott még kisebb az esélye annak, hogy valaki kifejezetten a középső helyet szemelje ki. Ez a taktika különösen jól működik azokon a járatokon, ahol az utasok előre kiválaszthatják és az indulásig folyamatosan módosíthatják az ülésüket.

Helyben is megoldható a probléma
Még akkor sem veszett el minden, ha induláskor kiderül, hogy valaki mégis a középső széket foglalta le: Stacey szerint
teljesen elfogadott szokás felajánlani neki az ablak vagy a folyosó melletti ülést, ha utazótársunk mellett szeretnénk ülni.
A legtöbben szívesen cserélnek, hiszen nekik is kényelmesebb.
Ez a módszer ugyan nem biztos, hogy működik, de jelentősen javítja az esélyeket egy kényelmesebb repülésre. Sok esetben valóban üresen marad a középső ülés, ami hosszabb utakon különösen nagy könnyebbséget jelent – több hely, kevesebb feszengés, nyugodtabb utazás.

