A világ legszebb vasútállomása úgy néz ki, mint egy császári palota, és nem véletlenül
A világ nagyvárosaiban kevés olyan közlekedési csomópont létezik, amely egyszerre tölti be létfontosságú funkcióját és képvisel kiemelkedő építészeti, történelmi értéket. Mumbai központi pályaudvara, a Chhatrapati Shivaji Maharaj Terminus (CSMT) azonban ilyen. Az épület, amely India egyik legismertebb jelképeként rendszeresen feltűnik a filmekben, riportokban és fényképeken, inkább látszik palotának, mint vasútállomásnak.
Az állomás építészeti stílusa egyedülálló: a viktoriánus gótika elemei indiai hagyományokkal és iszlám építészeti motívumokkal keverednek.
Álomszerű kupolák, monumentális tornyok, ólomüveg ablakok. A lenyűgöző épületben azonban senki sem időzik sokáig, az emberek errefelé mind igyekeznek valahová, hiszen ezt az épületet nem szemlélődésre, hanem működésre tervezték. Naponta utasok milliói haladnak át rajta, elsősorban Mumbai elővárosi vonatain, amelyek a világ egyik legforgalmasabb vasúti hálózatát alkotják – írja a Viajar.
Egy állomás, amely palotának épült
A pályaudvart 1888-ban adták át, a brit gyarmati időszak csúcspontján, amikor a várost még Bombaynek hívták, és a Brit Birodalom része volt. Akkor még Victoria Terminus néven ismerték, Viktória királynő uralkodásának aranyjubileuma alkalmából. Az épület tervezésével Frederick William Stevens brit építészt bízták meg, aki közel egy évtizeden át dolgozott a monumentális komplexumon. A központi kupola, a gazdagon díszített tornyok, a csúcsíves ablakok, az ólomüveg betétek és a részletgazdag kőfaragások mind a Brit Birodalom hatalmát és technikai fölényét demonstrálják.
Az épület homlokzatán és belső tereiben számos szimbolikus elem található: kőbe faragott állatalakok, mitológiai figurák, valamint az indiai és az európai világ vizuális összeolvadása.
Az állomás nem csupán közlekedési infrastruktúra volt, hanem politikai üzenet is.
A gyarmati jelkép a város mindennapi identitásának részévé vált
India függetlenné válása után az épület szerepe és jelentése fokozatosan átalakult. 1996-ban hivatalosan is
átnevezték Chhatrapati Shivaji Maharaj Terminusra, a 17. századi marátha uralkodó és hadvezér tiszteletére, aki az indiai ellenállás és önrendelkezés egyik történelmi szimbóluma.
A névváltás túlmutatott a formális gesztuson: a gyarmati múlt egyik leglátványosabb emléke így vált a modern indiai identitás részévé. Ma a pályaudvar egyszerre idézi fel a történelmet és szolgálja a jelen szükségleteit.
A világ egyik legforgalmasabb állomása
A Chhatrapati Shivaji Maharaj Terminuson több mint hárommillió utas fordul meg nap mint nap, főleg a Mumbai elővárosi vasúti hálózatának köszönhetően, amely a világ legterheltebb vasúti rendszerei közé tartozik. A pályaudvar egyszerre szolgál hosszú távú vonatokat és elővárosi járatokat, miközben éjjel-nappal üzemel. A kontraszt lenyűgöző: míg a turisták fényképezik a kidolgozott kupolákat, a helyiek rutinos mozdulatokkal sietnek a peronok felé. Az állomás lüktet, zajos, zsúfolt, és mégis működik.
A világ egyik legszebb és legforgalmasabb vasútállomását 2004-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.


