Az olasz gazdasági versenyhivatal 256 millió ír fontos (99,3 milliárd forint) bírságot szabott ki kedden a Ryanair ír légitársaságra azzal az indokkal, hogy a vállalat a piaci erőfölényével visszaélve akadályozta az utazási irodák repülőjegy-eladásait 2023 áprilisa és 2025 áprilisa között.
Az olasz versenyhatóság közleménye szerint a vizsgálatuk megállapította: a Ryanair 2022 végén kezdte el keresni annak lehetőségét, hogyan akadályozhatná az utazási irodákat a foglalások lebonyolításában; majd “jelentős piaci erejét kihasználva”, egy új eljárással ki is zárta őket a foglalási folyamatból 2023 áprilisától.

A hatóság szerint a Ryanair ennek során technikai eszközöket használt annak megakadályozására, hogy saját járatait más légitársaságok járataival kombinálják, továbbá akadályozta a tőle független szolgáltatókat az utasbiztosítások közvetítésében.
A Ryanair abszurdnak minősítette az ítéletet
Hozzátették, hogy 2025 áprilisában a Ryanair a korábbi üzemmódra állította vissza a foglalási rendszerének egyes elemeit, ami a hatóság szerint már lehetővé tette azt, hogy a módosított eljárás megfelelő végrehajtása esetén “hatékony verseny” alakulhasson ki a jegyértékesítésben.
A bírság hírére reagálva a Ryanair azonnal bejelentette, hogy fellebbezni fog a véleménye szerint “furcsa” döntés ellen.
A légitársaság emellett egy milánói bírósági ítéletre hivatkozott, amely állítása szerint megerősíti az üzleti modellje létjogosultságát, és szerinte jogalapot ad majd az illetékes bíróságnak arra, hogy felülbírálja ezt a “jogilag hibás ítéletet és az abszurd, 256 millió fontos bírságot“.
(MTI)

