Noha sokan nem is gondolnák, a folyosó a ház egyik legfontosabb helye a belsőépítészeti és feng shui-szakértők szerint. Ez az egyik első dolog, amit meglátunk egy otthonba lépve, ezért kell egy átgondolt, rendezett és ápolt térnek lennie, ahonnan nem hiányozhatnak a funkcionális, de esztétikailag vonzó tárgyak.
A szakértők ugyanakkor felsoroltak négy olyan tárgyat, aminek a feng shui szerint semmi keresnivalója a folyosón, nem jó döntés a ház bejáratánál tartani, mivel mágnesként vonzzák a balszerencsét, a boldogtalanságot.
1. Szárított virágok
A folyosót sokan a kabátok, cipők tárolására használják, és azért, hogy feldobják a teret, az emberek gyakran díszítik vázákkal, amibe néhány szárított virágot helyeznek. A feng shui szerint a szárított virágok általában negatív energiát hordoznak, mert a „halott” növények az elhalt energiát szimbolizálják. Gyakorlatilag a szerencsétlenség mágnese, különösen, ha a ház bejáratánál helyezkednek el.
Ha mindenképp ragaszkodsz a szárított virágokhoz, akkor fontos rendszeresen portalanítani őket, és olyan helyre tenni, ahol nem akadályozzák az energia áramlását. A bejárat mellett a hálószobát is érdemes kerülni: a hálóban elhelyezett szárított virágokat ugyanis a szerelem és a párkapcsolat hanyatlásához kötik. Továbbá a feng shui szerint, ha valaki sok szárított virágot tart otthon, az akadályozhatja az új lehetőségeket és az előrehaladást.

2. Kaktusz
Gyakori növény az otthonunkban, de a feng shui szerint egyáltalán nem mindegy, hova tesszük. Ha ugyanis a ház bejáratánál helyezzük el, akkor vonzza a pénzügyi problémákat. Ugyanakkor a kaktuszok szélsőséges körülmények között is életben maradnak, ezért az erőt és alkalmazkodóképességet szimbolizálják, érdemes inkább a ház másik szegletébe tenni. A hálószobában szintén kerülendő, a feng shui szerint a kaktusz tüskéi miatt diszharmóniát és feszültséget kelthet a párkapcsolatban.
3. Tükör
A feng shui egyik alapelve, hogy a tükör soha ne nézzen közvetlenül a bejárati ajtóra, mert visszatükrözi a jó energiát,
így a pozitív energia nem tud bejutni a lakásba, hanem visszapattan és távozik.
Ez anyagi problémákat és lehetőségek elvesztését okozhatja. A repedezett vagy túl kicsi tükör rossz energiát hozhat, mert töredezett, széttört élethelyzeteket szimbolizálhat. Ha a tükör egy rendetlen előszobát, cipőket, szemetet vagy zsúfolt teret tükröz, az megsokszorozza a negatív energiákat. Tipp: ha a bejárati ajtó mellett, az egyik oldalsó falra helyezed, az segíti az energia áramlását anélkül, hogy visszaverné azt.

4. Fekete színű tárgyak
A folyosón elhelyezett fekete vagy nagyon sötét tárgyakat, például képkereteket, vázákat, a szakértők javaslatai szerint érdemes világos, vidám színekre cserélni. A fekete és sötét színek ugyanis haragot vonzanak a házba, és megerősítik a negatív energiát, ellentétben például a sárga és a zöld színekkel, amelyek örömöt és jólétet idéznek elő. Ha nincs ilyen tárgyunk a fekete cseréjéhez, akkor a feng shui szabályai szerint jobb üresen hagyni a teret, mint negativitással kitölteni.
(Via)