5 érv azoktól, akik elmennek szavazni

Startlap - Startlap
Ha még gondolkodsz, hogy szavazz-e, vedd számításba ezeket a tényeket.

A választási kampányok sűrűjében sok olyan felhívással is találkozhatunk, amelyek nem valamelyik párt irányába, hanem arra ösztönöznek, hogy egyáltalán menjünk el szavazni. Sok embernek ugyanis az a véleménye, hogy “az ő egyetlen szavazata nem számít”, vagy “teljesen mindegy, melyik párt győz”, így aztán nem vesz részt a szavazásban.

Úgy gondoltuk, számba vesszük az érveket amellett, hogy éljünk szavazati jogunkkal.
1. A legalapvetőbb tény: minél többen megyünk el szavazni, annál nagyobb mértékben érvényesül az állampolgárok akarata. És annál kisebb az esélye, hogy a fejünk felett átnyúlva döntenek a sorsunkról.
Éppen ezért nagyon is számít az az egyetlen szavazat is, amit önmagában olyan súlytalannak érezhetünk.

2. Az, aki elmegy szavazni, a környezetére is hatással van tettével.
Látják a rokonai, ismerősei, szomszédai, hogy él ezzel a jogával, és – akár tudtán kívül – több emberre lehet hatással, mint gondolná. De ha akár csak egyetlen egyvalakinek is változtatja meg a hozzáállását, aki nem ment volna szavazni és őt látva végül mégis elmegy, az is sokat számít. Mert annak az illetőnek a környezete is látni fogja mindezt. És így tovább, és így tovább.

3. A váratlan meglepetések bármikor bekövetkezhetnek.
Aki azért nem él a szavazati jogával, „mert úgysem győzhet az a párt, amelyikre szavazna”, vagy mert „úgyis lehet tudni, melyik párt fog győzni”, azt emlékeztetnénk arra, hogy volt már pár eset a történelem során, amikor egy biztosra vett eredmény helyett más történt. Sosem lehet tudni!

4. Nemcsak a saját életünkről döntünk, hanem az utódainkéról is.
A szavazatunk nemcsak minket, vagy minket és a most élő családtagjainkat érintik. 18 év alatt nem lehet szavazni, így a gyermekeink, unokáink sorsáról is mi döntünk, amíg fel nem nőnek. Felelősek vagyunk értük is, és ha nem szavazunk, azzal az ő jövőjüket is mások kezébe adjuk. Nem beszélve arról, hogy a fiatal családtagjainknak példát mutatunk a viselkedésünkkel. Azzal is, ha elmegyünk szavazni, de azzal is, ha nem.

5. Aki nem szavaz, annak a későbbi véleménynyilvánításai sem lesznek hitelesek.
Olyan ez, mintha elmennénk ebédelni, de ahelyett, hogy magunk választanánk ki, mit együnk, rábízzuk valaki másra a választást. Ő elénk tesz egy ételt, erre panaszkodni kezdünk, hogy az nem ízlik.
Ha nem éltünk a lehetőséggel, hogy változtassunk a sorsunkon, akkor nincs túl sok jogunk kritizálni a körülöttünk lévő változásokat.

Ez is érdekelhet

képcím

Minden ellenzéki párt Rokker Zsoltit támogatja a miskolci...

képcím

Nem a migránsozás miatt nyert kétharmaddal a Fidesz

képcím

Miniszterelnököt választ ma az Országgyűlés