Évi 78 ezer forintot is spórolhatsz a fürdőkben a Zsigmondy kártyával: kiszámoltuk, kinek éri meg a klubkártya
Sokan szívesen felkeresnék Budapest híres fürdőit, de a nagyjából 10.000 forintos belépőár gyakran eltántorít – különösen, ha az egész család együtt csobbanna. Ráadásul hétvégén még magasabb árakkal kell számolni a Gellért, Széchenyi és Rudas fürdők esetében is. Létezik azonban egy kedvezménykártya, amellyel ezeket az ikonikus gyógyfürdőket az év minden napján féláron lehet igénybe venni: a Zsigmondy Klubkártya. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2013 óta kínálja ezt az egyedi kedvezményt, melynek célja, hogy a hazai látogatók számára is megfizethetőbbé tegye a főváros patinás fürdőit.
Ha szereted a budapesti fürdőket, ez a kártya lehet az egyik legjobb befektetés.
Mennyibe kerül a Zsigmondy kártya 2025-ben?
A kártya 2025-ben is 5000 forintos éves díjért váltható ki, és a megvásárlás dátumától számított 365 napig érvényes. Hétköznaponként 5000 Ft, hétvégén pedig 5500 Ft a kedvezményes belépő ára vele a kijelölt fürdőkbe – ez jelentős megtakarítás azoknak, akik rendszeresen járnak fürdőzni.

Hol használható a Zsigmondy kártya?
A kártya a következő fővárosi fürdőkbe biztosít belépést: Széchenyi Gyógyfürdő, Rudas Gyógyfürdő (14 éven aluliak nem látogathatják), Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda.
A kártya díja: 5000 forint
Érvényességi ideje: 1 év
Felhasználási korlát: naponta egyszer, maximum 4 órán át használható
A Gellért fürdő ideiglenes bezárása után csak a többi két fürdő marad elérhető.
Hogyan igényelhető a Zsigmondy kártya?
2025. június 1-jétől a Zsigmondy kártya online is igényelhető a Széchenyi, Gellért vagy a Rudas fürdő webshopjában. Személyes igénylés esetén az alábbi oldalon található igénylőlapot kell kitölteni, majd személyesen, 2 példányban leadni a Széchenyi Fürdő ügyfélszolgálatán. A helyszínen igazolványkép is készül. A kártya két héten belül lesz készen.
Fontos: a klubkártya a 14 éven felüliek számára ajánlott, mert a kisebb gyerekek a Rudas fürdőt, valamint a Széchenyi fürdő gyógymedencéit nem használhatják.
A Zsigmondy kártya meghosszabbítása
A kártya a lejárat után még 60 napig meghosszabbítható. A hosszabbítás személyesen, például a Széchenyi fürdő pénztárainál vagy a Szent István ivókútnál történik.
Mire jó még a Zsigmondy kártya?
A Zsigmondy Klubkártya nem csak belépésre jogosít, hanem egy élő közösség részesévé is tesz: különféle túrákon, eseményeken vehetsz részt, és egy egészségtudatos, a fürdőkultúrát kedvelő közeghez csatlakozhatsz.
Mennyit lehet spórolni a Zsigmondy kártya?
A Széchenyi fürdőbe hétköznap egy teljes árú belépő 11 000 forint, a Zsigmondy kártyával azonban csak 5 000 forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy egyetlen hétköznapi látogatás alkalmával 6 000 forintot takaríthatsz meg. Hétvégén a különbség még nagyobb: a belépő ekkor teljes áron 12 500 forint, míg Zsigmondy-kártyával csupán 5 500 forint – azaz 7 000 forint spórolható.
A kártya ára tehát már az első fürdőzés alkalmával megtérül.
A Gellért fürdő árazása ugyanígy alakul: 11 000 forint hétköznap, 12 500 hétvégén – szemben az 5 000 és 5 500 forintos Zsigmondy-árakkal. A megtakarítás pontosan ugyanannyi, mint a Széchenyi esetében. Itt is már egyetlen látogatással visszahozhatod a kártya árát.
A Rudas fürdő esetében a hétköznapi teljes ár 9 800 forint, míg Zsigmondy kártyával csupán 5 000 forintot kell fizetni – vagyis 4 800 forinttal marad több a zsebedben. Hétvégén még nagyobb a különbség: a normál ár 12 800 forint, míg a kedvezményes csak 5 500 forint, ami 7 300 forintos megtakarítást jelent.

Már egyetlen hétköznapi látogatás is visszahozza az 5 000 forintos kártyadíjat, havi egy fürdőzéssel számolva pedig a teljes évi spórolás elérheti a 78 000 forintot, ami elképesztő megtakarítás egy 5 000 forintos befektetésért cserébe.
Ha pedig egy hónapban kétszer is elmész – mondjuk egyszer hétköznap, egyszer hétvégén – akkor már havi 13 000 forintot is megspórolhatsz a teljes árhoz képest.
Nem fürödhetünk vele egész nap
A kártya csak napi 4 óra fürdőzésre jogosít fel! Amennyiben a fürdőben 4 órán túl tartózkodunk, túlfürdési díjat kell fizetnünk. A túlfürdési díj mértéke a kedvezményes jegyár, illetve a teljes árú, hétvégi jegyár közötti különbség. A kilépés után a fürdők lehetőséget biztosítanak a pénztárban a bent töltött idő lekérdezésére.
