A légiutas-kísérő figyelmeztet: ilyen színű zoknit inkább ne viseljünk a repülőgépen - veszélyes lehet
Egy korábbi British Airways-légiutas-kísérő arra figyelmezteti az utasokat, hogy bár a fekete zokni sokak számára elegáns és praktikus választásnak tűnik, repülés közben akár biztonsági kockázatot is jelenthet.
A német Focus beszámolója szerint Kris Major volt légiutas-kísérő különösen az éjszakai járatok utasait figyelmezteti: a sötét színű zoknik a gyenge kabinvilágításban ugyanis szinte láthatatlanná válnak. Emiatt a személyzet tagjai könnyen megbotlanak az utasok lábában, vagy akár a szervizkocsival is átgurulhatnak rajtuk.
Szűk folyosók, kevés fény, nagyobb a balesetveszély
A repülőgépek fedélzetén a személyzet gyakran gyors tempóban közlekedik a keskeny folyosókon, miközben forró italokat szállít, kerülgeti a csomagokat és az alvó utasokat. Ilyen körülmények között minden, ami a padló közelében nehezen észrevehető, fokozza a balesetek kockázatát. Major szerint a fekete zokni pontosan ilyen: sötétben szinte beleolvad a környezetbe, így a személyzet könnyen átsiklik felette, akár szó szerint is.

Egyre népszerűbbek a kompressziós zoknik
Egy másik lábbeli is egyre nagyobb figyelmet kap: ez nem más, mint a kompressziós zokni. A lap szerint az internetes keresések száma jelentősen megnőtt a témában, a TikTokon pedig milliós nézettséget érnek el az erről szóló videók. Nem véletlenül: szakmai szervezetek, például az American Society of Haematology és a brit National Health Service (NHS) régóta hangsúlyozzák, hogy a hosszú ideig tartó mozdulatlan ülés növeli a vérrögképződés kockázatát a lábakban. A speciális kompressziós harisnyák segíthetnek csökkenteni a mélyvénás trombózis esélyét, valamint mérsékelhetik a lábdagadást.
Mezítlábra vetkőzni nem érdemes
Nem csak a zokni színe, hanem annak hiánya is problémát jelenthet. Sokan leveszik a cipőjüket a repülőn, és mezítláb vagy vékony zokniban sétálgatnak a kabinban, ez azonban komoly egészségügyi kockázatokkal járhat. A szakértők szerint a rövid fordulóidők miatt a repülőgépek takarítása gyakran csak felületes: a szőnyegeket ritkán tisztítják alaposan, a padló pedig szintén elég kevés figyelmet kap. Bár fertőtlenítőszereket használnak ugyan, így is maradhatnak baktériumok, vírusok és gombaspórák a felületeken.
Ez azt jelenti, hogy aki mezítláb vagy vékony zokniban közlekedik a fedélzeten, nagyobb eséllyel szedhet össze fertőzéseket, például lábgombát.
A zokniválasztás elsőre jelentéktelen kérdésnek tűnhet, de ha nem jól döntünk, az akár veszélyes is lehet. A szakértők szerint ezért érdemes világosabb, jól látható zoknit viselni, és kerülni a mezítlábas közlekedést a fedélzeten.

