Ritka kincs ez a hazai termálfürdő a különleges vize miatt - mutatjuk, mire képes!
A kénes, valamint a jódos-brómos gyógyvizek rendkívül kedvezően hatnak az emberi szervezetre, és orvosi szempontból is kiemelkedően értékes tulajdonságokkal bírnak. Magyarországon azonban ritkán találkozunk olyan gyógyvízzel, amely egyszerre tartalmaz nagy mennyiségben ként és jódot, de szerencsére akadnak ilyen különleges esetek is – írja a Termál Online.
A hazai gyógyvizek körében elsősorban a kénes és a jódos-brómos vizek a legelterjedtebbek. Bár hasonlítanak egymásra, egyes tulajdonságaikban különböznek. Az egyik legfeltűnőbb eltérés az illatuk: míg a jódos-brómos vizeknek enyhe, klóros jellegű szaga van, addig a kénes vizeknek jóval karakteresebb, „gyógyvíz illatként” ismert, jellegzetes szaguk van, amely a fürdőben és annak környékén is erősen érezhető.

Mindkét típus hatóanyagai nemcsak a bőrön keresztül szívódnak fel, hanem a víz gőzének belélegzése során is kifejtik jótékony hatásukat.
Egy fontos különbség azonban megfigyelhető: a kénes vizek a bőrön át gyorsabban és intenzívebben szívódnak fel, mint jódos társaik.
A gyulladáscsökkentő hatásuk mindkét típusra jellemző, a kén viszont ezen felül képes beépülni a porcokba is. Ez különösen előnyös lehet ízületi kopás esetén. Ráadásul értágító hatása is van, amely serkenti a vérkeringést és javítja a szív működését.
Itthon is találni ilyen rejtett kincset
Nem kell külföldre utaznunk, hogy ilyen különleges gyógyvízhez jussunk, hiszen például Zalakaroson is található egy ilyen ritkaság. A híres zalai fürdővárosban olyan termálvíz tör a felszínre, amely több gyógyvíztípust is egyesít. A zalakarosi víz nemcsak kénes és jódos-brómos, hanem tartalmaz alkáli-kloridokat, hidrogénkarbonátokat, sőt, jelentős mennyiségű fluoridot és metakovasavat is.
View this post on Instagram
A zalakarosi gyógyvíz különlegessége a fehéres színe, amely miatt korábban „fehér aranyként” is emlegették. Ez az összetett, sokféle gyógyhatással bíró víz valóban ritkaságnak számít Magyarországon. A Zalakarosi Fürdő több medencével várja a látogatókat, a fedett részen például egy ikermedencében élvezhetjük a jellegzetes, kénes illatú víz jótékony hatásait, de a kültéri medencék is tartalmazzák a gyógyvizet.