A budapesti Bajnokok Ligája-döntő nemcsak a fővárost forgatja fel a szurkolók miatt, hanem a repülőtéri közlekedést is alaposan átalakítja. A Budapest Airport és a Wizz Air több rendkívüli intézkedést vezet be a megnövekedett forgalom kezelése érdekében, ami az utasokat is közvetlenül érinti: lesznek járatok, amelyek nem a megszokott terminálról indulnak vagy érkeznek, ráadásul a repülőtér környékén is komoly torlódásokra lehet számítani.
Tömegre kell számítani Ferihegyen
A reptér üzemeltetője szerint a BL-döntő előtti és utáni napokban szinte példátlan forgalom várható Budapesten.
Május 29. és 31. között ajáratok száma a megszokotthoz képest csaknem megduplázódhat, a legforgalmasabb időszakban pedig napi közel 800 járat közlekedhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A pluszterhelést főként a charterjáratok, a kisgépes forgalom és a légitársaságok által indított sűrítőjáratok adják majd.
Senki se induljon el rutinból a reptérre – ráadásul kinyit az 1-es terminál
A legnagyobb változás a londoni útvonalakat érinti.
A Wizz Air és a Budapest Airport tájékoztatása szerint bizonyos londoni járatok ideiglenesen az 1-es terminálról indulnak vagy oda érkeznek, így teljes egészében lehet majd ideiglenesen használni a reptér ezen részét
Az épületben étel- és italvásárlási lehetőség is elérhető lesz, valamint a terminálok között ingyenes transzferbusz közlekedik majd. A repülőtér szerint ezzel próbálják csökkenteni a zsúfoltságot és gyorsítani az utaskezelést.
Ez különösen azért lehet megtévesztő az utasok számára, mert a legtöbben évek óta automatikusan a 2-es terminálra mennek, így aki rutinból indul el, könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhet.
A légitársaság ezért arra figyelmezteti az utasokat, hogy indulás előtt minden esetben ellenőrizzék, pontosan melyik terminálról közlekedik a járatuk.
Az információ a digitális beszállókártyákon is megjelenik, emellett a Wizz Air külön értesítéseket is küld az érintetteknek.
A háttérben hónapok óta zajlik a felkészülés. A Budapest Airport közlése szerint már 2025 nyarán megkezdődött az egyeztetés a hatóságokkal és az érintett szervezetekkel. Külön munkacsoport alakult, amelyben az UEFA, a HungaroControl, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a NAV, a földi kiszolgálók és több közlekedési szolgáltató képviselői is részt vesznek.
Jóval hosszabb lehet a kijutási idő
A jelentős forgalomnövekedés mellett esetleges közúti korlátozások is lassíthatják a közlekedést, ezért az utasoknak érdemes a szokásosnál korábban elindulniuk.
A Wizz Air azt javasolja, hogy az érintettek legalább két órával a járat indulása előtt érkezzenek meg a repülőtérre.

Fotó: Getty Images
Nemcsak a terminálok környékén lehet azonban változásra számítani. A Budapest Airport közölte, hogy bizonyos járatok ideiglenesen mentességet kaphatnak az éjszakai korlátozások alól, emiatt a repülőtér környékén élők átmenetileg nagyobb zajterhelést tapasztalhatnak.

