Ennyibe kerülnek majd a Wizz Air bérletei

Egyelőre csak lengyelországi és olaszországi bérleteket lehet majd vásárolni a Wizz Air előfizetéses szolgáltatásának keretében.

Néhány szemfüles lengyel felhasználó rátalált a Wizz Air által beharangozott bérletrendszer áraira, ami a valószínűleg már nem nagyon fog változni a bevezetésig – írja az Airportal.

Kétféle bérlet lesz

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a MultiPass nevű előfizetés elsőként a Lengyelországból induló, valamint az Olaszországon belüli járatokon lesz elérhető. Ezeket minimum 6 hónapra kell megváltani.

Mindkét országban kétféle bérletet lehet majd vásárolni. Az egyiket csak odaútra, míg a másikat oda-vissza útra lehet érvényesíteni.

A lengyel bérlet alapdíja körülbelül 19 500 forint lesz, amit csak egyirányú utakra lehet használni. A nemzetközi járatokra használható, oda-vissza útra szóló bérlet 39 000 forint lesz egy hónapra.

Olaszországban ez valamivel olcsóbb lesz, igaz azt csak belföldi járatokon lehet használni. Az egyirányú előfizetés nagyjából 13 700 forintba, míg a retúr bérlet 27 400 forintba kerülhet majd.

A WizzAir diszkont légitársaság egyik felszálló repülőgépe.
Fotó: Patrick Pleul / dpa Picture-Alliance / AFP

Ennyit lehet utazni a bérlettel

Az már korábban kiderült, hogy a havi előfizetésért cserébe tokeneket kapnak a felhasználók, amit aztán jegyre válthatnak. A kiszivárgott információkból kiderült, hogy

havonta egy token jár az előfizetéshez, azaz a bérlettel havonta egyszer lehet utazni a megadott feltételek szerint.

Ezeket az indulás előtt legalább 5 nappal be kell váltani a légitársaság honlapján.